Programunk célja a helyi ifjúsági közösségek megerősítése, a roma és nem roma fiatalok közötti együttműködés ösztönzése. A projekt keretében hat magyarországi és romániai városban bonyolítunk inkluzív fejlesztési programokat 14-20 éves, szegregált telepeken és a települések egyéb részein élő fiatalok részvételével. A fiatalok kreatív művészi tartalmakat hoznak létre, amelyekről tájékoztató és figyelemfelkeltő kampány keretében filmeket készítünk, […]
2017 január 01 — 2019 október 01
Sok vállalat szívesen alkalmazna képzett romákat, és sok cigány fiatal szeretne a for-profit szektorban dolgozni. Mégis ritkák a sikeres találkozások. A HRom Program célja, hogy minél több tanult roma fiatal jelölt jusson minőségi állásokhoz a vállalati partnereinknél. A programot a fiatalok és a cégek igényei, valamint hároméves pilot programunk tapasztalatai alapján alakítottuk ki. A képzett […]
A Katona József Színház és az Autonómia Alapítvány projektje Szúcs-bányatelepen és Budapesten, színházi alkotókkal és civilekkel, nézőkkel közösen, a társadalmi felelősségvállalás jegyében. Színházi nevelési program>>>> Pénzügyi fejlesztés>>>> Házfelújítások>>>> Közösségi terek felújítása>>>> Közösségi zenei foglalkozások>>>> Konfliktuskezelő és érzékenyitő tréning>>>> Keltető – közösségi tervezésmódszertani alkotóprogram>>>> Színházi nevelési program a gyerekekkel Mit keres Magyarország egyik vezető színháza, a […]
A projekt olyan hátrányos helyzetű, romák által sűrűn lakott településeket vagy településrészeket céloz, ahol közösségi összefogással párbeszéd és együttműködés alakulhat ki a közintézményekkel annak érdekében, hogy a közszolgáltatások jobbá vagy elérhetőbbé váljanak a helyi közösség számára. Célunk, hogy gyenge érdekérvényesítő képességgel rendelkező csoportok számára fontos ügyeket mozdítsunk előre a helyi közösségek megerősítésével, bevonásával, és ezzel […]
Településeinken számos, akár évtizedek óta jelenlévő problémával, nehézséggel nézünk szembe. Némely kihívás kapcsán tanácstalanság van bennünk, nem tudjuk merre is induljunk, eszköztelennek érezzük magunkat. A nemcselekvésnek társadalmi ára van, a problémák halmozódnak, szétfeszítik a közösségeket, feszültségekhez vezetnek. Egy prosperáló településhez sok mindenre szükség van, ezek közül az egyik legfontosabb a helyi akaratok, önszerveződő közösségek megszervezése, […]
2016 április 28 — 2017 április 30
A mai magyar társadalomban kifejezetten kevés összetartó közösséget lehet beazonosítani, ennek megfelelően nagyon ritka a roma és nem roma közösségek közötti együttműködés is. Azokban a falvakban, ahol nincsenek közös munkahelyek, kevés a közösségi program, szegregált az oktatás, esetleg a településen már csak cigányok élnek, nagyon nehéz átjárókat nyitni az egymás mellett létező világok között. Az elzárt […]
Az Integrom programunk 2014–2016 között zajlott le. Elsődleges tanulsága, hogy bebizonyította a modell életképességét: a programhoz csatlakozott számos olyan vállalat, amely nyitott a romák foglalkoztatására és elérhető pozíciókat tud biztosítani; megtaláltunk olyan tanult roma fiatalokat, akik nyitottak arra, hogy a vállalati szektorban dogozzanak és magas szinten képesek a betöltött pozíciójuk feladatait ellátni; valamint hogy a […]
Alapítványunk csaknem egy időben született a rendszerváltozás utáni Magyarországgal. Az első olyan független alapítványként jött létre, melynek missziója a roma integráció és a civil szervezetek támogatása. Valószínűleg lehetetlenség teljes képet mutatni az Autonómia Alapítvány elmúlt 25 évéről. Ám, hogy mégis minél többen betekintést kaphassanak a 25 éves Autonómia mindennapjaiba, szakmai programok segítségével mutattuk be tevékenységünket […]
Miért van szükség erre a programra? A hazai felmérések azt mutatják, hogy a roma integrációra szánt európai uniós források elenyésző része jut el azokba a térségekbe, ahol romák élnek. Mi a program célja? Az egyik, hogy ezeket a forrásokat célba juttassa. Munkatársaink felkészítik a jelentkezőket a helyi problémák, majd ötletek, lehetséges megoldások megfogalmazására, pályázatok elkészítésére, […]
2010 március 31 — 2014 április 30
A szegénység mélyülésének, újratermelődésének és területi terjedésének mérséklése, továbbá a mélyszegénységben élők integrációjának előmozdítása érdekében 2010-ben támogatási program indult Magyarországon. A fenti célokat a program a helyi közösségi kapcsolatok fejlesztésével, egyes közszolgáltatásoknak – ilyenek a szociális és egészségügyi ellátások, a gyermekek helyzetét és kitörési esélyeit meghatározó más humán szolgáltatások – a helyi szükségletekhez igazításával, továbbá […]
A lakhatási program az Autonómia Alapítvány, a Habitat for Humanity és a Mikrohitel Zrt. együttműködésében valósult meg az Open Society Institute, és a Levi Strauss Alapítvány támogatásával. A program célja A program célja a pénzügyi tudatosság, tervezés erősítése volt alacsony jövedelmű háztartásokban. A havonta rendszeresen, a saját bankszámlájukra megtakarító résztvevők a megtakarítási időszak végén úgynevezett […]
2004 december 31 — 2009 november 30
Az EQUAL program A BRIDGE projekt az EQUAL Közösségi Kezdeményezés támogatásával valósulhatott meg. Az EQUAL program célja olyan innovatív megközelítések és módszerek kidolgozása és elterjesztése, amelyek hozzájárulnak a munkaerőpiachoz kapcsolódó diszkrimináció és egyenlőtlenségek megszüntetéséhez. A közösségi kezdeményezésről bõvebben: www.equalhungary.hu A BRIDGE projekt A BRIDGE program Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Cserehát térségében valósult meg. A programot végrehajtó […]
2008 november 30 — 2009 október 31
A projekt célja: Érzékenyítés, az esélyegyenlőségi törvény fokozottabb érvényre juttatása nagyvállalatoknál, részben olyan civil szervezetek segítségével, amelyek a törvényben meghatározott védett célcsoportokat képviselik, velük foglalkoznak. Projektleírás: Az Autonómia Alapítvány, a pécsi Nevelők Háza Egyesület és céges partnereik egy izgalmas, a vállalati társadalmi felelõsségvállalást (CSR) és a társadalmi integrációt segítõ projektet valósítottak meg. A projekt keretein […]
Szerbiában egyre több civilszervezet jön létre, melyek hozzájárulnak egy egészségesebb és plurális társadalom létrejöttéhez. Ezen civil szervezetek között, Vajdaság szerte már több mint 100 romaszervezet található. Ezek a romaszervezetek legtöbbször a semmibõl építkeznek, küzdenek meg a kisebbségi lét nehézségeivel úgy, hogy közben azok sincsenek feléjük bizalommal, akikkel – legyenek azok szerbek vagy magyarok – egy […]
2007 december 31 — 2008 november 30
Az Autonómia Alapítvány és a Bonyhádi Cigány Kisebbségi Önkormányzat a programot a HEFOP / 2006/ 2.2.1 A társadalmi befogadás elősegítése a szociális területen dolgozó szakemberek képzésével pályázati támogatás keretében bonyolította le Tolna megyében. Projektünk a pályázati célnak megfelelően a szociális területen dolgozó szakemberek és önkéntesek ismereteinek bővítését, készségeik, valamint együttműködési hálózataik fejlesztését célozta meg a […]
2001 december 31 — 2004 november 30
A Program indokoltsága, előzményei Borsod-Abaúj-Zemplén megye Magyarország észak-keleti régiójában található, az ország gazdaságilag egyik legelmaradottabb térsége. A ’90-es évek elején a nagyipari vállaltok bezárásával a munkahelyek többsége is megszűnt, és csak nagyon kis számban jöttek létre újak. A térségben a roma lakosok aránya az országos átlagot jóval meghaladó (10,8%), a magyarországi roma lakosság közel 20-25%-a […]
I. A projekt célja Közösségteremtés és demokráciatanulás feltételeinek megteremtése vidéki roma közösségekben. Civil társadalom és közösségek fejlesztésére kész, gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozni tudó, katalizátor szerepet vállaló roma (vagy romákkal szorosan együttműködő) pedagógiai ismeretekkel rendelkező szakemberek felkészítése. Projektünk közvetlen célja egy 120 órás kommunikációs- és drámapedagógiai és egy 64 órás projekt-tervező és -menedzsment képzés megvalósítása 20 […]
2005 november 30 — 2008 november 30
Az IDA (Individual Development Account)-módszer mintegy tízéves múltra tekinthet vissza az Egyesült Államokban. Jelenleg már számos országban működik sikerrel, bizonyítékul szolgálva arra, hogy a még a legszegényebb rétegek körében is lehetséges – több-kevesebb – rendszeres megtakarítás, amelyhez rendelt kiegészítő támogatás (adomány), az úgynevezett matching fund, korábban el nem érhető vagyoni célok kitűzését is lehetővé teszi. […]
A PAKIV missziója a roma civil társadalom erősítése, a romák demokratikus, szociális és gazdasági jogainak érvényre juttatása, és az európai interkulturális különbözőségek megismertetése és megértésének elősegítése volt. 1993-ban, a Freudenberg Stiftunggal és a Romani CRISS-szel közösen indított kezdeményezésünk nyomán a Világbank támogatásával jött létre a PAKIV Európai Roma Alap program. Célja Közép-Kelet-Európa országaiban helyi alapítványok […]
A program célja és a megvalósítás helyszíne Az Autonómia Alapítvány a korábbi évek tapasztalatainak felhasználásával olyan támogatásosztó programot dolgozott ki, amely céljai szerint: azoknak a roma családoknak kíván segítséget nyújtani, amelyek rendelkeznek egy intenzív kultúrás mezőgazdasági termelés alapfeltételeivel (elegendő termőföld tulajdon, vagy bérlet; alapszintű szakismeret és tapasztalat; részvételi szándék a programban); két éven keresztül segíti […]
A program célja és a megvalósítás helyszíne A program céljaként alapítványunk a romák munkaerő-piaci helyzetének javítását; munkaerő-piaci integrációjuk, re-integrációjuk elősegítését tűzte ki roma szervezetek által szervezett, lebonyolított képzések és ezt kiegészítő foglalkoztatási projektek segítségével. Az Autonómia Alapítvány 2000-től kezdődően minden évben meghirdeti munkaerő-piaci képzési pályázatát, melynek támogatottjai kizárólag roma civil szervezetek lehetnek. Az idáig lezárult […]