A Közelebb a közösségekhez projekt célja az volt, hogy 15 magyar településen elősegítse a helyi közösségek önszerveződését és a romák aktív bevonását a települési életbe. A program nem külön romaprogramként, hanem a társadalmi részvételt ösztönző, helyi kezdeményezéseken keresztül támogatta az integrációt.
A projekt során az Autonómia munkatársai a helyi roma közösségek megszólításában, kulcsszereplők beazonosításában, önszerveződő közösségek támogatásában, a helyi integrációs tervek újragondolásában, a lokális kapacitások és együttműködési készségek fejlesztésében működtek közre.
Az együttműködő települési önkormányzatoknak a partnerség építésén túl segítettünk alaposan végiggondolt, felépített és megvalósítható stratégiák megalkotásában, téttel bíró helyi kezdeményezések és projektötletek kitalálásában, valamint az EU-s pályázatok előkészítésében a közösségek bevonásával.
A részt vevő települések: Babócsa, Bakonya, Báta, Bolhás, Dombóvár, Homrogd, Ináncs, Kazár, Karancslapujtő, Kővágószőlős, Kővágótöttös, Kálmáncsa, Nagymányok, Szuhogy és Tar.
A megvalósításban részt vett a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, az ERGO hálózat pedig nemzetközi terepen segítette az eredmények bemutatását. A településeken végzett fejlesztő munkát dokumentáltuk, abból esetleírásokat, szakpolitikai ajánlást fogalmaztunk meg, amiket partnereink segítségével bemutattunk itthon és Brüsszelben.
Partnerünknek, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének a projektet bemutató kiadványa:
PROJEKTTERVEZŐ KÉPZÉS:
TANULMÁNYÚT:
SZAKPOLITIKAI AJÁNLÁSOK:
Szakpolitikai ajánlások_hosszú
„With financial support from the „Rights, Equality and Citizenship” Programme of the European Union”