Béres Tibor – Autonómia

Béres Tibor

Kapcsolódó programok

Saját konyhakert program

1997 december 31 — 1999 november 30

 A program célja és a megvalósítás helyszíne 1. Feltétételezésünk szerint a romák és nem romák közti feszültség oldásának egyik – talán leghatékonyabb – lehetséges formája a közös programokban való részvétel. A Saját konyhakert program első célja tehát támogatott programok esetében a roma és nem roma résztvevők összefogása, együttműködése volt. 2. A már említett, romák kerti […]

Sikeresen lezárult a Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alap   Hétfőn, 2015. október 12-én Miskolcon rendezett zárókonferenciával sikeresen befejeződött a Svájci-Magyar Civil és Ösztöníj Alapok három éves programja. A Svájci Hozzájárulás támogatásával 2012. és 2015. között összesen 111 projekt (102 civil és 9 ösztöndíjas) valósult meg. A Civil Alapból Észak-Magyarország és Észak-Alföld régiókban működő civil szervezetek […]

Eltáv – Megnyílik a bánya

2016 február 01 — 2020 március 31

A Katona József Színház és az Autonómia Alapítvány projektje Szúcs-bányatelepen és Budapesten, színházi alkotókkal és civilekkel, nézőkkel közösen, a társadalmi felelősségvállalás jegyében. Színházi nevelési program>>>> Pénzügyi fejlesztés>>>> Házfelújítások>>>> Közösségi terek felújítása>>>> Közösségi zenei foglalkozások>>>> Konfliktuskezelő és érzékenyitő tréning>>>> Keltető – közösségi tervezésmódszertani alkotóprogram>>>> Színházi nevelési program a gyerekekkel Mit keres Magyarország egyik vezető színháza, a […]

Az Autonómia Alapítvány, az Ökotárs Alapítvánnyal, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal és a Kárpátok Alapítvány-Magyarországgal együttműködve kezelte az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus Civil Támogatási Alapját, mely magyarországi civil szervezeteket támogatott az alábbi négy témakörben: • Környezetvédelem és fenntartható fejlődés • Civil szervezetek kapacitásfejlesztése • Szociális kohézió, gyermek- és egészségvédelem • Kulturális örökség védelme. 2008 és 2010 […]

Az uzsorából eredő adósságcsapda és a mélyszegénységben élők pénzügyi képességeinek hiánya nyomán foglalkoztunk egy mikrohitelezési-pénzügyi fejlesztő rendszer létrehozásával. Ebben a programban négy uniós országban valósítottak meg kísérleti projekteket – köztük mi, Magyarországon.   „Nagyon jó volt ez a program a családoknak, mert egyébként nem tudták volna megvenni a kályhát, most meg nézd meg, milyen gyönyörű […]

Iskolakert

1997 december 31 — 2001 december 31

A pályázati kiírásban azon szervezetek jelentkezését vártuk, amelyek – olyan hátrányos helyzetű (kis)településeken működnek, ahol a roma lakosság aránya számottevő; – együttműködnek (roma szervezet esetében) helyi oktatási intézménnyel, (oktatási intézmény esetében) roma civil szervezettel, vagy közösséggel; – a tervezett programba egyaránt bevonják a településen élő hasonlóan hátrányos helyzetű roma és nem roma gyerekeket és családjaikat. […]

Planning program

2011 november 30 — 2013 november 30

A program keretében az Autonómia Alapítvány különböző, a roma integráció szempontjából fontos szakterületeken készített szakmapolitikai ajánlásokat. A javaslatok elkészítését, szükséges esetben, kutatások, adatgyűjtések előzték meg. Az elkészült anyagokat eljuttattuk szakpolitikusokhoz. A program részét képezték olyan műhelymunkák, ahol az elkészült anyagokat bemutattuk, vitára bocsátottuk, majd a kapott visszajelzések figyelembe vételével véglegesítettük azokat. A következő területeken készítettünk […]

A kutatás célja az volt, hogy 15 településen készített esettanulmány keretében választ kapjon arra a kérdésre, hogy vajon a hazai és európai uniós forrásokból finanszírozott projekt-támogatásoknak volt-e érzékelhető pozitív hatása az ott élők esélyeire, mindenekelőtt a gyerekszegénységre. A gyerekek szegénységet meghatározó dimenziók közül elsősorban a közoktatási és foglalkoztatási területet vizsgáltuk azért, mert projekt típusú fejlesztések […]

Az IDA (Individual Development Account)-módszer mintegy tízéves múltra tekinthet vissza az Egyesült Államokban. Jelenleg már számos országban működik sikerrel, bizonyítékul szolgálva arra, hogy a még a legszegényebb rétegek körében is lehetséges – több-kevesebb – rendszeres megtakarítás, amelyhez rendelt kiegészítő támogatás (adomány), az úgynevezett matching fund, korábban el nem érhető vagyoni célok kitűzését is lehetővé teszi. […]

EU forrásokkal a romák integrációjáért

2009 február 01 — 2015 december 31

Miért van szükség erre a programra? A hazai felmérések azt mutatják, hogy a roma integrációra szánt európai uniós források elenyésző része jut el azokba a térségekbe, ahol romák élnek. Mi a program célja? Az egyik, hogy ezeket a forrásokat célba juttassa. Munkatársaink felkészítik a jelentkezőket a helyi problémák, majd ötletek, lehetséges megoldások megfogalmazására, pályázatok elkészítésére, […]

A lakhatási program az Autonómia Alapítvány, a Habitat for Humanity és a Mikrohitel Zrt. együttműködésében valósult meg az Open Society Institute, és a Levi Strauss Alapítvány támogatásával. A program célja A program célja a pénzügyi tudatosság, tervezés erősítése volt alacsony jövedelmű háztartásokban. A havonta rendszeresen, a saját bankszámlájukra megtakarító résztvevők a megtakarítási időszak végén úgynevezett […]