Dandé István – Autonómia

Dandé István

Dandé István
program munkatárs
dande@autonomia.hu

Kapcsolódó programok

A Svájci–Magyar Civil és Ösztöndíj Alap 2012 és 2015 között működött, és célzottan a civil szektor megerősítésére és a hátrányos helyzetű diákok támogatására fókuszált. Három év alatt 111 projekt valósult meg több mint 1,3 milliárd forintból: 102 támogatott civil projekt közül 67 a szociális szolgáltatások területén valósult meg, 35 a környezetvédelemmel foglalkozott. 9 ösztöndíjprogram keretében pedig 679 hátrányos helyzetű diák kapott támogatást.

Ezt a szolgáltatást az „EU forrásokkal a romák integrációjáért” projektfejlesztési programunk kiegészítőjeként indítottuk, az annak segítségével beadott projektek sikeres megvalósítását kívántuk elősegíteni. A szolgáltatás két elemből állt: mentori segítségből és – szükség esetén – kiegészítő támogatásból. A szolgáltatás igénybevételét összesen nyolc kritérium teljesítéséhez kötöttük.

Az Európai Bizottság és az Open Society Foundations támogatásával elindult program azokat a kezdeményezéseket szerette volna erősíteni, amelyek helyben befogadó (inkluzív) módon használják a közösségi forrásokat. A program hálózati együttműködés keretében olyan településeket és polgármestereket kapcsolt össze, akik jó gyakorlatokkal rendelkeztek a romák integrációja terén, és helyi tevékenységeiket tovább kívánták fejleszteni.