2008 augusztus 31 — 2010 március 31
A kutatás keretében azt vizsgáltuk, hogy a hazai és európai uniós forrásokból megvalósított fejlesztéseknek volt-e érzékelhető pozitív hatása az ott élők esélyeire, mindenekelőtt a gyerekszegénységre. A módszertanában 15 településen készített esettanulmány eredményeit összegezve elsősorban a közoktatási területen megvalósult projekteket elemeztük a projektek típusai, a megvalósítás során felmerülő problémák és a hatékonyság vonatkozásában.
2004 december 31 — 2009 november 30
A BRIDGE projekt az EQUAL Közösségi Kezdeményezés támogatásával valósult meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Cserehát térségében. Célja az volt, hogy a tartósan munkanélküli, elsősorban roma származású helyi lakosok szakmához és munkalehetőséghez jussanak, miközben javulnak a térségben élő rászoruló családok lakhatási körülményei is. A projekt keretében 50 fő szerzett OKJ-s végzettséget és 90 hátrányos helyzetű család lakóházát újították fel.