A szegénység mélyülésének, újratermelődésének és területi terjedésének mérséklése, továbbá a mélyszegénységben élők integrációjának előmozdítása érdekében 2010-ben támogatási program indult Magyarországon. A fenti célokat a program a helyi közösségi kapcsolatok fejlesztésével, egyes közszolgáltatásoknak – ilyenek a szociális és egészségügyi ellátások, a gyermekek helyzetét és kitörési esélyeit meghatározó más humán szolgáltatások – a helyi szükségletekhez igazításával, továbbá az érintett települési kör lakosságának mozgósításával kívánta elérni.
Az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló program két komponensből állt. Mindkét komponens a szociális és közösségfejlesztési, továbbá település-/terület-/vidékfejlesztési munka három pillére épült, amelyeket további humán szolgáltatások egészítettek ki.
A támogatási program 2. komponensében a felsorolt humán szolgáltatások nyújtásában, koordinálásában tapasztalatokkal rendelkező szervezetek dolgoztak országszerte, míg a 1. komponensben dolgozó szervezetek ezeknek a szervezeteknek a szakmai felkészítését és támogatását végezték (Autonómia Alapítvány, Közösségfejlesztők Egyesülete, Szociális Szakmai Szövetség és a VÁTI Nonprofit Kft.). Az Autonómia Alapítvány által vezetett konzorcium feladata a 2-es komponens nyertes pályázóinak szakmai támogatása volt projektjeik minél sikeresebb végrehajtása érdekében.
A konzorciumban résztvevő szervezetek azt a szakmai sokszínűséget képviselték, ami a 2. komponens projektjeinek esetében is elvárás volt a közreműködő szakemberek összetételében. Az Autonómia Alapítvány a leghátrányosabb helyzetű térségek támogatásában, fejlesztésében, a Közösségfejlesztők Egyesülete közösségfejlesztésben, a VÁTI vidékfejlesztésben, a 3SZ pedig szociális területen rendelkezik szakmai tapasztalatokkal és referenciával.
A projekt első szakaszában – a 2. komponens pályázati időszakában – információs napokat tartottunk az érintett régiókban azzal a céllal, hogy felhívjuk az érintettek figyelmét a támogatási konstrukcióra és megkezdjük a potenciális pályázók szakmai felkészítését. A projektek helyszínén igény szerint személyes konzultációkkal segítettük a projektek tervezését.
A nyertes pályázókkal írásos együttműködési megállapodást kötöttünk, és közös munkatervet dolgoztunk ki és fogadtunk el a projekt során megvalósuló támogató tevékenységre vonatkozóan. A projekt megvalósítókkal folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, a projekt megvalósításának helyszínén rendszeres megbeszélésekre, konzultációkra került sor.
Támogató tevékenységünk a folyamatos helyszíni kapcsolattartás és konzultációk mellett az alábbi tevékenységeket foglalta magába:
A PROJEKT HONLAPJA: www.melyszegenyseg.hu
Programismertető – a nyitókonferencia kiadványa
Módszertani anyagok:
Áttekintés a szegénységben élők társadalmi befogadását célzó fejlesztésekről
Közösségi lehetőségek a mélyszegénység elleni küzdelemben
Térségfejlesztők a szegénység elleni küzdelemben
Mini segédlet a közösségi tervezéshez
Forrás | A konzorcium vezető projekttámogatása 151 395 350 Ft |