Sikeresen lezárult a Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alap
Hétfőn, 2015. október 12-én Miskolcon rendezett zárókonferenciával sikeresen befejeződött a Svájci-Magyar Civil és Ösztöníj Alapok három éves programja. A Svájci Hozzájárulás támogatásával 2012. és 2015. között összesen 111 projekt (102 civil és 9 ösztöndíjas) valósult meg. A Civil Alapból Észak-Magyarország és Észak-Alföld régiókban működő civil szervezetek nyerhettek támogatást, míg az ösztöndíjas program országszerte elérhető volt.
A Svájci Államszövetség az Európai Bizottsággal 2006-ban kötött megállapodás értelmében az Európai Unióhoz 2004 óta csatlakozott tíz ország részére 5 éven keresztül összesen 1 milliárd svájci frank hozzájárulást biztosít a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése érdekében. A támogatási célok között fontos helyen szerepelt a civil szervezetek megerősítése, kapacitásaik növelése, illetve a marginalizált helyzetű gyerekek segítése abban, hogy középiskolai tanulmányokat kezdhessenek illetve folytathassanak.
A Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alapok programja 2012 júliusában indult el, lebonyolítását – a svájci donorral és a hazai nemzeti kapcsolattartóval kötött háromoldalú megállapodás alapján – az Ökotárs Alapítvány vezette négytagú konzorcium végezte, amely nyílt pályázat útján került kiválasztásra. A konzorcium további tagjai az Autonómia Alapítvány, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány és a Kárpátok Alapítvány-Magyarország volt. A program futamideje alatt két pályázati körben összesen 111 projekt részesült mintegy 1,3 milliárd Ft (5,4 millió CHF) támogatásban. A Civil Alap 92 támogatott projektje közül 67 a szociális szolgáltatások nyújtása, 35 pedig a környezeti kihívásokra adott válaszok témakörben valósult meg. A sokféle tevékenység közös jellemzője volt, hogy a célrégiókban sokszor hátrányos helyzetű területeken élő emberekért és emberekkel valósultak meg: gyerekekkel és felnőttekkel, falusiakkal és városiakkal, romákkal és nem romákkal – összességében több tízezer embert vontak be vagy gyakoroltak valamilyen hatást életükre. Az Ösztöndíj Alap 9 projektje révén összesen 679 gyerek jutott pénzbeli és természetbeli támogatáshoz (korrepetáláshoz, készségfejlesztéshez és közösségi élményekhez).
A támogatásközvetítő konzorcium tagjai mind a pályázatírás, mind a szerződéskötés és lebonyolítás időszakában sok segítséget nyújtottak az érintett szervezeteknek. Témanapokat és műhelymunkákat szerveztek, útmutatókat készítettek, közös találkozókkal segítették a támogatottak közötti kapcsolatépítést.
A konzorciumon belül téma szerinti munkamegosztás érvényesült: az Autonómia a szociális, az Ökotárs a környezeti, a Kárpátok Alapítvány pedig az ösztöndíjas projektekért felelt, míg a DemNet a pénzügyi ellenőrzést és háttérmunkát végezte. Minden támogatott projektnek volt a személyes „gazdája”, programfelelőse, aki rendszeres kapcsolattartással, tanácsadással segítette a sikeres lebonyolítást. Részben talán ennek is köszönhetően egyetlen projekt sem zárult kudarccal – összesen kettő olyan akadt, amelyet félidejében meg kellett szakítani, az összes többi eredményesen befejeződött.
A hétfői zárkonferencián a megvalósult projektek eredményeit és tapasztalatait összegezték a támogatásban részesült szervezetek képviselői. A rendezvényt a Svájci Fejlesztési Együttműködés Hivatalának képviseletében Ulrich Stürzinger divízióvezető nyitotta meg. Jean-Francois Paroz úr, Svájc magyarországi nagykövete is részt vett az eseményen. A nyitóbeszédet az Alapok működésének általános értékelése követte. Ezután sikeres projektek mutatkoztak be a célrégiókból, majd a résztvevők interaktív projektértékelés közben elemezték ki az egyes programok sikeres pontjait, a tanulságokat és a folytatás lehetőségét. A napot végül Móra Veronika, a lebonyolító konzorciumot vezető Ökotárs Alapítvány igazgatója zárta.
Bővebb információ:
Móra Veronika, Ökotárs Alapítvány, move@okotars.hu, 20/480-4328
Svájci Hozzájárulás Hivatala: Bábosik Katalin, programvezető,
katalin.babosik@eda.admin.ch, +36-1-460-7055
ÖSSZEFOGLALÓ KIADVÁNY ÉS ÉRTÉKELÉS