A demokratikus jogokkal a dezinformáció ellen – Autonómia

A demokratikus jogokkal a dezinformáció ellen

-

A projekt célja, hogy feltérképezze a dezinformáció, az álhírek és a manipulatív politikai üzenetek létrejöttét és terjedését négy uniós ország szegregált roma közösségeiben, hogy erősítse a roma közösségek dezinformációjával és politikai manipulációjával szembeni ellenállást.
Célja továbbá, hogy a projekt keretében empowerment tevékenységeket végezzen, és ajánlásokat fogalmazzon meg szakemberek és aktivisták számára a hatékony kommunikációról, hogy e közösségek tagjai elgondolkodhassanak az általuk fogyasztott információkon, és kritikus hozzáállást alakíthassanak ki a politikai üzenetekkel szemben.
A fő cél a roma polgárok aktív részvételének növelése a demokratikus döntéshozatalban, szavazati joguk gyakorlása és hangjuk használata a demokratikus vitákban.
A többségi (nem roma) társadalom a projekt közvetett célcsoportja.
A projekt kommunikációs részében leleplezzük a manipulatív akciókat, és bemutatjuk, hogy ez hogyan veszi el a félretájékoztatott embereket attól, hogy éljenek szavazati jogukkal és más demokratikus jogokkal.
A projekt a részvételi akciókutatás módszerén alapul. A helyi közösségek (három-három település Spanyolországban, a Cseh Köztársaságban, Bulgáriában és Magyarországon) helyi akciókat terveznek és hajtanak végre, hogy aktív alakítói legyenek az őket érintő kommunikációnak.
A roma közösségekben élő nők a fő célcsoport, mivel demokratikus jogaik gyakorlása még inkább ki van téve a manipulációnak.

A projekt a partnerszervezetek nemzeti és nemzetközi kapcsolatait fogja felhasználni. Az eredményeket és ajánlásokat az európai roma alapszervezetek hálózatában is bemutatják és felhasználják, amely mintegy 30 roma és romabarát szervezetet tömörít.
A projektet egy nagy tapasztalattal rendelkező roma és romabarát szervezetekből álló konzorcium fogja végrehajtani a civil társadalommal és a tudományos élet szereplőivel együttműködve.

A projektet az Európai Unió Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek (CERV) programja finanszírozza.

Első nemzetközi találkozó (WP1 D1.1)

Időpontok: 2023. január 24-26., Budapest, Európai Ifjúsági Központ

Résztvevők száma: 29 fő

Résztvevő országok: 4

Az Autonomia, az Amalipe (Bulgária), a Fagic (Spanyolország) és a ROMEA (Csehország) civil szervezetek 2023. január 24-26. között Budapesten, az Európa Tanács Európai Ifjúsági Központjában tartották a RADIRIGHTS projekt nyitó találkozóját. A projekt három országban kutatja a dezinformáció hatását a helyi roma közösségekre: Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon és Spanyolországban.

A képzés során a résztvevők a helyi roma közösségekben tapasztalható dezinformációs jelenségeket és azok káros hatásait elemezték. Az első nap során az ELTE Egyetem professzorainak köszönhetően megismerkedtek a dezinformáció és az álhírek fogalmával és azok mechanizmusaival is.
A második és harmadik napon megismerkedtek a projekt szempontjából kulcsfontosságú részvételi akciókutatás módszertanával, és minden csoport ezt használta fel arra, hogy országonként 3 helyszínen helyi akciókat tervezzen.
A képzés mellett a nemzeti projektcsoportok vezetőinek találkozójára is sor került a megvalósítás adminisztratív feladatainak meghatározása céljából.
Az esemény eredményeként a nemzetközi csapat világosan megértette a projekt célját, és nem utolsósorban a sok közös feladatnak köszönhetően nőtt az együttműködés hatékonysága.

 

Részvételi workshopok a helyi közösség tagjaival – 1. forduló (WP2 D2.1)

Időpontok: 2023.03.01-2023.04.30

Résztvevők száma: 372 fő

Résztvevő országok: 4

A budapesti képzést követően a partnerszervezetek országonként három településen kezdték meg a terepmunkát.

A helyi kutatók és társkutatók egy online kérdőívet is kaptak, amelyre a helyi csoportok tagjaival együtt keresték a válaszokat. Ezek az adatgyűjtések egyrészt a helyzetfelmérést szolgálták, másrészt a csoporttagok és a helyi résztvevők valós diskurzusba való bevonását.

A legtöbb helyszínen azonosították a helyi közösséget érdeklő információforrásokat és -csatornákat. Bulgáriában kiemelkedő szerepet játszik az egyház, Spanyolországban a közösségi médiaplatformok (Instagram, TikTok), Csehországban a személyes kapcsolatok, míg Magyarországon a központi kormányzat által irányított média szerepe erősebb, mint más országokban.
Bár az első csoporttalálkozón még nem volt feladat a jövőbeli helyi akciók megtervezése, több helyen már létrehozták saját FB-csoportjukat, egy helyen pedig saját kiadvány (fanzine) megjelentetését fontolgatják.

A csoportok dinamikáját több helyen növelni kell. Ahol a csoport nem működik, ott egy másik csoport (pl. egy szegregált iskolai osztály) vagy akár egy másik település bevonását is meg lehetne fontolni.

Csehország

Bulgária

Spanyolország

 

Fake news és dezinformáció a roma közösségekben – kutatási összefoglaló

 

A roma közösségek információs szokásainak feltérképezése és prezentációja egyetemi hallgatók számára (WP3 D3.1)

Időpontok: 2024. január 13 és 2024. április 26.

Résztvevők száma: 23 fő

Résztvevő országok: 1

A helyi találkozók második körében minden partnerszervezet olyan dezinformatív tartalmakat gyűjtött, amelyek befolyásolják a helyi roma közösségek életét. Ezekből egy elemzés készült, amit egyetemi szeminárium (ELTE Média és Kommunikáció valamint szociális munka és szociálpolitika tanszékek hallgatói) keretében mutattunk be.

A gyűjtött dezinformatív tartalmak bemutatása során felmerült az „információs szegénység” fogalmának, elméletének fontossága, mint értelmezési keret. Mivel a RADIRIGHTS programban a részvételi akciókutatás módszerét alkalmazzuk, a szeminárium programja ennek a módszernek valamint a közösségi filmezés technikájának a bemutatásával is kiegészült.

Az elemzést a partnerországok nyelvére is lefordítottuk és minden partner megosztotta a honlapján.

Az elkészült anyag alapján az Autonómia Alapítvány tananyagot fejlesztett, aminek alapján Miskolcon két alkalommal középiskolás roma fiatalok körében tartottunk workshopot.

Az egyetemi hallgatókkal a szeminárium után is fennmaradt a kapcsolat. Az Autonómia Alapítványt meghívták az ország egyik új, de a fiatal értelmiségiek közében népszerű Kolorádó Fesztiválra (2024. július 4.; 28 résztvevő). Itt a kakucsi fiatalok, ELTE-s hallgatók és a fesztiválozó fiatalok négy csoportban „híradót” készítettek valós és álhírekből. A filmkészítést követően szavazni kellett arról, hogy a másik csoport által készített filmek valósak vagy hamisak.

A foglalkozás és az együttműködés egésze az egyetemmel egyértelműen sikeresnek tekinthető. Olyannyira így van ez, hogy a projekt után az együttműködést az Autonómia Alapítvány és a Média-kommunikáció tanszék fenn szeretné tartani, amihez pályázati forrást terveznek bevonni.

 

Részvételi workshopok a helyi közösségek tagjaival – 2. forduló (WP3 D3.2)

Dátumok: 2023 szeptember – 2024 április

Résztvevők száma: 388

Résztvevő országok: 4

RADIRIGHTS programunkban három helyszínen, Kakucson, Bagon és Gilvánfán hajtottunk végre a közösségi akciókutatás módszerével helyi akciókat, projekteket. A munkában helyiek és ELTE-s médiaszakos hallgatók dolgoztak együtt.

Filmeket forgattak, vágtak. Ezek nem mozifilmek és nem is a nagyközönség számára készültek. A cél az volt ezekkel a filmekkel, hogy a résztvevők kipróbálják, milyen “a kamera másik oldalán állni”, azaz a passzív befogadóból, aktív hírkészítővé válni.

Ezek a gyakorlatok nem szigorú és rosszkedvű alkalmak voltak. Ebben az is szerepet játszott, hogy álhíreket kellett kitalálni és azokat megpróbálni elhitetni a többiekkel. Ez hol sikerült, hol nem.

A helyi akciók viszont nagyon jól sikerültek, mert egészen biztos, hogy a résztvevők és környezetük már sokkal nehezebben manipulálható álhírekkel.

https://www.youtube.com/watch?v=jzkHdQ-iKnQ

https://www.youtube.com/watch?v=uVEA9pJ0Vcc

https://www.youtube.com/watch?v=k0zIkPcIO1w

https://www.youtube.com/shorts/yKZmQrnF-ZQ

https://www.youtube.com/shorts/leB7aZIyVdY

 

Nemzetközi workshop: A terepmunka eredményeinek feldolgozása (WP4 D4.1)

Időpontok: 2024.05.30-06.03

Résztvevők száma: 25 fő

Résztvevő országok: 4

RADIRIGHTS projektünk keretében már másodszor találkoztunk spanyol, cseh és bolgár partnereinkkel ezúttal Veliko Trnovo-ban, Bulgáriában. A találkozón dezinformációval kapcsolatos munkánk módszereit és eredményeit osztottuk meg egymással. Mi elsősorban arról beszéltünk, hogyan dolgoztunk együtt felnőttekkel és fiatalokkal Gilvánfán, Bagon és Kakucson a közösségi filmkészítés eszközével. A projektben résztvevők megtanulták, hogyan kell felismerni az álhíreket, manipulatív információkat, és hogyan lehet védekezni ellenük. Magyarországon hatalmas a felhozatal. Nem kell sokat keresgélni a médiában, bőven találunk olyan tartalmakat, amelyeken jól lehet szemléltetni ezt a jelenséget.

Cseh partnereink a romák Európai Parlament választáshoz való viszonyával, a spanyolok a roma kisebbséggel kapcsolatos, főleg gazdasági eredetű diszkriminációt vizsgálták.

A három napos workshop keretében a négy országból érkezett résztvevők úgy is megtalálták a hangot, hogy többen nem beszéltek angolul. Igazi tréneri kihívás, de ha meggondoljuk, hogy a dezinformáció volt a téma, nem is olyan életszerűtlen ez a helyzet.

 

WP5 D5.1 Terepmunkások és kutatók műhelytalálkozója

Dátumok: 2024 október 9-11, Brno

Résztvevők száma: 27

Résztvevő országok: 4

A RADIRIGHTS programunk keretében Brnóban (Cseh Köztársaság) a harmadik nemzetközi találkozónkat tartottuk meg roma közösségek tagjaival, kutatókkal. Nagyon zsúfolt volt a program. Az első nap a helyi közösségek által végrehajtott akciókat mutatták be a négy ország munkatársai. Mi, magyarok azokról a közösségi filmkészítésről számoltunk be, melyek eredményeit itt, a honlapon már korábban is bemutattuk.

Ellátogattunk a Hodonin in Kunstatu koncentrációs táborba. Ezen a háromszáz főnek, munkatábornak épített helyen 1942-43-ban mintegy 1200 roma személyt zsúfoltak össze. Mintegy háromszázan vesztették életüket a körülmények miatt, a többieket Auschwitz-Birkenau-ba szállították. Az emlékhely méltóképpen állít emléket ennek a borzalomnak.

Ezt követően a brnoi roma múzeum állandó és időszakos kiállításait néztük meg nagyon felkészült tárlatvezető bemutatásával.

A cseh kollégák két prezentációja az egyik helyi akciójukról, amelynek eredményeként sikerült megakadályozni egy roma közösség konténerekbe költöztetését (a helyi önkormányzat dezinformációjának – azaz magyarul félrevezetésének – megakadályozásával) jól alátámasztotta, miért van szükség az ilyen projektekre.

Egy másik előadás az AI szerepéről szólt szintén a dezinformációval kapcsolatban: hogyan képes az AI egyszerre a dezinformatív tartalom előállítására ugyanakkor hogyan lehet segítségünkre is kiszűrni az ilyen tartalmakat. Miért fontos, hogy a az emberek képesek legyenek felismerni az AI által előállított tartalmakat.

A workshopunkat meglátogatta Petr Pavel, a Cseh Köztársaság elnöke, ami nagy megtiszteltetés volt számunkra.

Végül megegyeztünk, hogy a program záróeseménye, a közös konferencia (élőben és online – hibrid módon szervezve) November 28-29-én lesz. A négy országból különböző, a dezinformációhoz, manipulációhoz kapcsolódó előadásokra várjuk az érdeklődőket akár online, akár személyesen. Jelentkezni a beres.tibor@autonomia.hu címen lehet.

 

RADIRIGHTS Projekt – Útmutató dezinformáció elleni akciókhoz

 

WP7 D7.1 Záró konferencia

Dátumok: 2024 november 28-29, Barcelona, Brno, Budapest, Veliko-Tarnovo

Résztvevők száma:

Résztvevő országok: 4

A kétéves RADIRIGHTS projektünk a múlt héten egy nemzetközi zárókonferenciával ért véget. A spanyol, bolgár és cseh partnerek összegezték a roma közösségekben tetten érhető dezinformációval kapcsolatos tapasztalataikat és bemutatták az arra válaszként megvalósított helyi kezdeményezéseket.

A helyi kezdeményezésekben közös volt, hogy a dezinformáció ellen leginkább az aktív állampolgárrá válás segíthet. Az információkat passzívan befogadó, vagy a kommunikációt csak felszínes, szórakoztató tartalmakra korlátozó attitűd társadalmi jelenség. A passzív befogadás pedig kiszolgáltatottá tesz az álhíreknek.

Amikor a konferenciát terveztük, még nem sejtettük, mennyire aktuális lesz Magyarországon a mesterséges intelligencia és dezinformáció kapcsolata. Az egyik cseh prezentáció ezt a kérdést járta körül. Ez és a többi prezentáció is hamarosan elérhető lesz itt, a honlapunkon.

A projekt végén, összegzésként az Autonómia számára talán legfontosabb eredmény és tanulság, hogy bár korábban nem foglalkoztunk a kérdéssel, a projektet követően is folytatni fogjuk a dezinformáció elleni tevékenységet azokban a közösségekben, ahol jelen vagyunk. Így várjuk azoknak a középiskoláknak, közösségeknek a jelentkezését, ahol szívesen látnának olyan tréninget, foglalkozást, amely keretében interaktív –és nem utolsó sorban, szórakoztató – módon mutatjuk be az álhírek és a dezinformáció működését.