A projekt három fő tevékenység köré szerveződött:
• a feltárt helyi képzési és foglalkoztatási igényeknek megfelelő képzések valamint munkatapasztalat-szerzési, gazdálkodási blokk szervezése és lebonyolítása,
• roma szervezetek közösség, és szervezetfejlesztési, projekt-lebonyolítási képességének, valamint gazdasági érdekérvényesítő potenciáljának növelése,
• a roma szervezetek – legtágabban értelmezett – munkaerő-piaci szerepének erősítése, a helyi munkaerőpiac szereplői közötti információáramlás formális kereteinek megteremtése, ezen belül roma munkaerőpiac tanácsadói hálózat kiépítése és működtetése; roma foglalkoztatási kerékasztal létrehozása.
A három tevékenység nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz, ugyanis ezáltal nem „csupán” az aktuális helyben megfogalmazott igényekre adható válasz, hanem a munkaerő-piaci programok lebonyolításához szükséges ismeretek, készségek és képességek elsajátításával, valamint az ezekhez kapcsolódó szervezeti (formális és informális) struktúra kialakításával a programok folyamatossá fejleszthetőek. Ugyancsak fontos szempont volt a projekt-elemek egymásra épülése és komplexitása, ez ugyanis mind a szervezeteknek, mind a projekt célcsoportját jelentő egyéneknek a motivációját jelentős mértékben növelte.
Képzési programok
Alapfokú képzés
Az alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkező emberek az elsődleges munkaerőpiacon csak mint alkalmi, illetve feketemunkások tudnak megjelenni, szakképzetlen munkaerőként nincs lehetőségük elhelyezkedni. Az iskolai végzettség hiánya miatt a munkaügyi központok képzési, átképzési programjaiban sem tudnak részt venni, mivel ezek bemeneti követelménye szinte minden esetben az alapfokú végzettség. A régió általános iskolái – forráshiányra hivatkozva – nem indítanak felnőttek számára képzéseket, az alapfokú végzettséget iskolarendszeren kívül megszerezni kívánóknak lakóhelyüktől távolabb van erre alkalmankénti lehetőségük. Utóbbi esetben azonban a közlekedési költségek teszik szinte elérhetetlenné számukra a képzéseket. Egy komplex felnőttoktatási-, foglalkoztatási program keretében a fentiek miatt az alapfokú végzettség megszerzésének az esélye azért is elöntő fontosságú, mivel azáltal válnak a résztvevők képessé arra. hogy egyáltalán az államilag támogatott munkaerő-piaci eszközökhöz hozzá tudjanak férni, mondhatni képezhetővé valljanak.
Azt, hogy az alapfokú képzettség megszerzésére feltétlenül szükség van, az is jelezte, hogy a képzésre igen jelentős volt a jelentkezés. A program idő- és pénzkeretei miatt csupán a 7. és a 8. osztály elvégzésére nyílott lehetőség, holott sok jelentkező esetében több osztály elvégzésére lett volna szükség. A képzést végül 24 fő fejezte be sikerrel. Sajnálatos, hogy éppen az alapfokot biztosító programelem esetében volt a legnagyobb a lemorzsolódás (mintegy 10 fő), ami elsősorban a fiatal résztvevők igen jelentős motivációs hiányával magyarázható. A program fontosságát jelzi az is, hogy a munkaügyi központ hasonló képzési program beindítását tervezi.
A programelem adatai:
Résztvevők: 24 fő
Partnerek: Rákóczi Zsigmond Általános Iskola, Vizsoly Phralipe Vizsolyi Tagszervezete
Szakmásító képzések
Az OKJ végzettséget nyújtó képzések tervezésekor a helyi igényeket illetve lehetőségeket, valamint a rövid- és középtávon várható gazdasági fejlesztési terveket vettük figyelembe. Ezek közé tartozik hűtőházak építése valamint az M3-as autópálya tervezett építése Szlovákia felé – ezek munkalehetőségét biztosítanak könnyű- és nehézgépkezelők számára. A már működő erdészeti vállalkozások humán fejlesztése jelentette a képzések másik ágát, ez olyan végzettségeket kívánt biztosítani, ami által a hosszú távon is munkát tudnak vállalni a sikerrel vizsgázók. A tervezett szakmák között voltak nőket célzók is – a roma szervezetek által felmért igényeket alapul véve virágkötő képzést szerveztünk. A program során készült felmérés adatai egy bolti eladói képzés iránti keresletet jeleztek, ezt a tréninget a költségvetés átcsoportosításával illetve a tartalékkeret felhasználásával tudtuk megvalósítani.
A képzések minimális lemorzsolódással valósultak meg (1 fő egészségügyi okok miatt hagyta abba a képzést). Ennek legfőbb oka az volt, hogy mind az időbeosztást, mind a képzések helyszíneit tekintve a lehető legrugalmasabban valósultak meg a tréningek. Az oktatás helyszíne minden esetben valamelyik kistelepülés volt, rövid utazásokkal el tudták ezeket érni. Igaz, a helyi közlekedés sugaras elrendezése miatt még így is a roma szervezetek igen jelentős logisztikai munkájára volt szükség, több képzésre a szervezetvezetők szállították a hallgatókat. A képző szervezetek, intézmények minden esetben figyelembe vették a hallgatók igényeit, ennek megfelelően közösen alakították ki az órarendeket. Fontos szempont volt, hogy a képzések túlzottan ne húzódjanak el, a résztvevők számára ugyanis jelentős motivációs tényező volt egyrészt a program időbeni „beláthatósága”. Másrészt döntő volt az oktatás szezonális tervezése, vagyis lehetőség szerint a téli, kora tavaszi hónapokban legyenek a tréningek, ne pedig a mezőgazdasági napszám idején.
A szakmásító képzéseket a miskolci Andrássy Gyula Műszaki Középiskola valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Iparszövetség Oktatási központja bonyolította le. A képzések akkreditált tematikáját a képző intézmények biztosították, ugyancsak ők bonyolították le a jelentkezők előzetes orvosi és szakmai alkalmassági szűrését, valamint a vizsgáztatását.
A képzések során a gyakorlati helyszíneket a települési önkormányzatok illetve a Fejlesztési Társulás tagjai biztosították.
A program keretében a következő szakmásító képzések valósultak meg:
Nehézgépkezelő képzés
Résztvevők: 20 fő
Partnerek: Andrássy Gyula Műszaki Középiskola, Miskolc Lungo Drom Mérai Tagszervezete FÜ-TA-KA Kft, Encs
Fakitermelő képzés
Résztvevők: 19 fő
Partnerek: Andrássy Gyula Műszaki Középiskola, Miskolc Phralipe Vizsolyi Tagszervezete
Virágkötő képzés
Résztvevők: 14 fő
Partnerek: Borsod Abaúj Zemplén megyei Iparszövetség Oktatási Központja Phralipe Korláti Tagszervezete
Motorfűrész-kezelő képzés
Résztvevők: I5 fő
Partnerek: Andrássy Gyula Műszaki Középiskola, Miskolc Rom Som Alapítvány, Tomor
Könnyű-és nehézgépkezelő képzés
Résztvevők: 20 fő
Partnerek: Andrássy Gyula Műszaki Középiskola, Miskolc Phralipe Korláti Tagszervezete
Bolti eladó képzés
Résztvevők: 16 fő
Partnerek: Andrássy Gyula Műszaki Középiskola, Miskolc Phralipe Vizsolyi Tagszervezete
Roma Munkaerő-piaci referensek
A program egyik meghatározó részét képezte egy roma foglalkoztatási tanácsadói hálózat felállítása és működtetése. Ennek a projektelemnek a keretében a korábban is már a helyi közösség életében szerepet vállaló szervezeti vezetők és aktivisták képzésére került sor, akik alkalmassá váltak hatékony és szakmai segítségnyújtásra munkaerő-piaci programok szervezésében, lebonyolításában.
A képzés, amelyen 10 fő vett részt, a következő képzési blokkok szerepeltek:
• ECDL számítógép-kezelő képzés
• Ügyvitel
• Kommunikáció és ügyfélszolgálat
• Közösségfejlesztés
• Jogi alapismeretek
• A szociálpolitika alapjai
• A társadalomismeret alapjai
• Munkaerő-piaci alapismeretek.
A képzés végén a hallgatók vizsgát tettek, aminek eredményeként mindannyian ECDL bizonyítvánnyal rendelkeznek.
A hallgatók közül nyolcat az Autonómia Alapítvány egy éven keresztül foglalkoztatott, mint munkaerő-piaci referenst. Feladatuk az volt, hogy hatékony kapcsolatot teremtsenek a munkaügyi központ kirendeltségei, a helyi munkaadók, vállalkozók valamint a roma közösségek között. Egyrészt a meglevő lehetőségekről kellett információkat gyűjteniük és szolgáltatniuk a munkanélkülieknek, másrészt a roma közösségek képzési, elhelyezkedési igényeinek érvényt szerezni. Munkájuk egy kérdőíves adatfelvétellel kezdődött. Ennek keretében 8 kistelepülés – alapvetően roma – lakosainak munkaerő-piaci helyzetét, képzési, foglalkoztatási „történetét” és várakozásaival kapcsolatos adatokat gyűjtöttek össze. Az így létrejött adatbázis elemzése alapján már ők maguk kezdeményeznek képzési programokat a munkaügyi központi kirendeltségeken.
A referensek munkájának köszönhetően aktív kapcsolat alakult ki a munkaügyi központ kirendeltségek a roma szervezetek, közösségek között. A referensek munkájának eredményét összegzi az alábbi tábla:
2003 3. negyedév |
2003 4. negyedév |
2004 1. negyedév |
2004 2. negyedév |
Összesen | |
Munkaerőpiaci kutatás | 300 | 300 | |||
Munkaügyi központ felkeresése | 40 | 50 | 45 | 135 | |
Vállalkozók felkeresése | 16 | 20 | 18 | 54 | |
Újonnan regisztráltak száma | 35 | 10 | 10 | 55 | |
Konferenciákon, regionális találkozókon való részvételek száma |
20 | 3 | 5 | 28 | |
Beadott pályázatok | 25 | 10 | 4 | 39 | |
Elhelyezett emberek száma | 12 | 15 | 10 | 37 | |
Tanfolyamra regisztráltak száma | 5 | 15 | 20 |
Mind a referensek, mind a roma szervezetek folyamatosan figyelemmel kísérték az aktuális pályázati kiírásokat, és ezek közül többet meg is pályáztak. Elsősorban a Nemzeti Fejlesztési Terv, a Pályázat-előkészítő Alap, a GYISM, a Soros Alapítvány és a MACIKA pályázatai voltak népszerűek.
Jelen pillanatban a referens hálózat további foglalkoztatási lehetőségeiért, bővítésének érdekében valamint a roma szervezetek gazdálkodási programjainak finanszírozásához készül pályázat, ezek elsősorban a HEFOP (2.2.3, 2.2.4) illetve a ROP (1.1) aktuális kiírásait célozzák meg. Mind a referensek, mind a roma szervezetek munkáját folyamatos pályázati figyeléssel illetve pályázati programok megírását segítő tréningekkel támogatta az Autonómia Alapítvány.
A PROGRAMBAN DOLGOZÓ MUNKAERŐ-PIACI REFERENSEK
HOMROGD | Bancsók Aladár | 3812, Homrogd | 06-46/ 454-454 | |
MÉRA | BancsókJánosné | 3871, Méra | 06-46/ 460-362 | |
VILMÁN Y | Bátyi Béla | 3891, Vilmány ; | 06-70/578-0583 | |
VIZSOLY | Fábián józsefné | 3888, Vizsoly | 06-30/51 1-4584 | |
SZEMERE | Kovács Miklós | 3866, Szerhere | 06-30/540-00!! | |
SZALASZEND | Mata Szabolcs | 3863, Szalaszend | 06-20/228-9589 | |
TOMOR | Siroki László | 3787, Tomor | 06-20/570-4793 | |
KORLÁT | Tama józsefné | 3886, Korlát | 06-30/328-6567 |
Foglalkoztatási programelem
A foglalkoztatási programelem a pályázat tervezésekor három pillérre épült:
a.) a Fejlesztési Társulás azon partnereire, akik gazdasági társaságként működtek;
b.) az elsődleges munkaerőpiac egyéb szervezeteire, valamint
c.) azokra a roma szervezetekre, amelyek közösségi gazdálkodói programokat folytattak.
A Fejlesztési Társulásba bevont gazdasági társaságok sajnos csak részleteiben tudták teljesíteni a korábban vállalt foglalkoztatási feladatukat, ennek elsősorban külső okai voltak (a vállalkozások nem tudtak a tervezett mértékben fejleszteni). Ugyanakkor a gazdasági társaságok a gyakorlati képzésekbe és a munkaalkalom szerzési blokkba eredményesen tudtak bekapcsolódni.
Az elsődleges munkaerő-piaci szereplők bevonására a program keretén belül létrehoztuk a Roma Munkaerő-piaci Kerekasztalt. A Kerekasztal találkozási lehetőséget teremtett a helyi vállalkozók, foglalkoztatók valamint a tanfolyamokat frissen elvégzett hallgatók között. A találkozók népszerűségét jelzi, hogy mindegyiken 50-60 résztvevő jelent meg, munkalehetőségeken túl közös pályázati lehetőségek is felvetődtek.
A tervezett és megvalósított képzések hasznosságát az is bizonyítja, hogy 14 fő minden további bértámogatás nélkül is el tudott helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon.
A foglalkoztatási programblokkban a tervezettnél nagyobb szerepe lett a roma szervezeteknek, lévén erdészeti munkáik kapcsán ők alkalmazzák a legtöbb végzett hallgatót. Munkájukat két dolog nehezítette: egyrészt a közbeszerzés-köteles erdészeti gépek megvásárlásának, illetve a bértámogatás csúszása. A felmerült problémákat 2004 januárjára sikerült megoldani, ekkor indult be a foglalkoztatási programelem. A programban a fő foglalkoztatók azok a roma szervezetek illetve gazdasági társaságok, amelyek a Fejlesztési Társulásnak is tagjai. A bértámogatások pénzügyi lebonyolításához az Autonómia Alapítvány szerződést kötött a foglalkoztató szervezetekkel, és számukra biztosította a bértámogatásra fordítható összeget. A szervezetek és a gazdasági társaságok által foglalkoztatott résztvevők száma 23 fő volt. Közülük a legtöbben folyamatos munkaviszony keretében dolgoznak, 3 fő esetében alkalmi munkavállalói könyv kiváltásával valósult meg a foglalkoztatás.
Egyéb képzések és tréningek
A program keretében lehetőség nyílt a szervezetek fejlesztésére több tekintetben is. Egyrészt a CO-OD Bt által tartott projektmenedzsment tréning keretében a szervezetek megismerkedhettek a projekttervezés és menedzsment alapjaival, belső erőforrás használati lehetőségeikkel.
A közösségi gazdálkodással, vállalkozással foglalkozó szervezetek vállalkozásfejlesztési képzést kaptak, amelyet a SEED Kisvállalkozásfejlesztési Alapítvány tartott. A tréning nyitott volt a vállalkozni akaró helybeliek számára is.
Mind a roma szervezetek, mind a munkaerő-piaci referensek folyamatosan figyelemmel kísérték az aktuális pályázati kiírásokat. Az Autonómia Alapítvány munkatársai a pályázatok elkészüléséhez folyamatos projekttervezési és pályázatírói tréningekkel járultak hozzá.
Egyéb kapcsolódó programok
A programban résztvevő roma szervezetei közül három (Lungo Drom – Méra, Phralipe – Korlát, Lungo Drom – Szalaszend) az EQUAL program részét képező felmérésnek köszönhetően újabb pályázati programokat is el tudott indítani (a felmérésnek része volt egy energia-audit is, amely a roma háztartások energiafelhasználását illetve hiányait vizsgálta. Ezt a kutatási blokkot a UNDP – ENSZ Fejlesztési Programiroda támogatta). A Lungo Drom a Soros Alapítványtól nyert támogatás segítségével a környező falvak roma házainál végez üvegezést, míg a szalaszendi egyesület energiatakarékos kályhákat épít. A kutatás egyik legelszomorítóbb eredménye ugyanis az volt, hogy a roma háztartások közel 90%-a az „utcát fűti”: a nyílászárókban nincs üveg, csak fólia, vagy egyáltalán nincsenek nyílászárók, a fűtési rendszerek már beépítésükkor is korszerűtlenek voltak, stb.) A Phralipe Korláti Tagszervezete egy erdei faaprító gépet tudott beszerezni a UNDP támogatásával, ezzel az erdészeti munkák során keletkező – és eddig az erdőn elégetett – hulladék fát tudják olyan szintre feldolgozni, hogy az a rászoruló családok számára könnyen elérhető és hasznosítható legyen (mindezt az erdészetek és a települési önkormányzatok támogatásával).
Eszközbeszerzések
Az EQUAL program keretében lehetőség nyílott a helyi roma szervezetek munkáját segítő kisebb és nagyobb volumenű eszközök beszerzésére. Ennek keretében a Fejlesztési Társulás a következő eszközöket vásárolta:
• 10 db számítógép, nyomtatóval – ezeket jelenleg a referensek használják, a program végén a Lungo Drom Mérai tagszervezetének tulajdonába kerülnek;
• 1 db használt LKT (erdészeti erőgép) – jelenleg a Phralipe Korláti Tagszervezete használja erdészeti munkájához, a program végén a szervezet tulajdonába kerül;
• 7 db motorfűrész – jelenleg a Phralipe Vizsolyi Tagszervezete használja erdészeti munkájához, a program végén a szervezet tulajdonába kerül.
Nemzetközi együttműködés
Az EQUAL program keretében minden Fejlesztési Társulás előtt lehetőség nyílott nemzetközi partnerek felkutatására, velük közös nemzetközi együttműködési megállapodások megkötésére. Ennek keretében a „Hernád-völgyi” Fejlesztési Társulás a FACETS elnevezésű nemzetközi partnerséghez tudott csatlakozni. A FACETS partnerséget angol, dán, portugál, olasz, német és osztrák fejlesztési társulások hozták létre, elsősorban a különböző munkaerő-piaci diszkrimináció elleni módszerek megismerésének és adoptálásának érdekében.
A programrész keretében az Autonómia Alapítvány munkatársai folyamatosan részt vettek a nemzetközi partnerség munkacsoportjainak találkozóin. Az együttműködésben részt vevő egyik portugál partnerszervezet képviselői (TÉRRAS DENTRO – Associacao para o Desenvolvimento Integrado de Micro-Regioes Rura) 2003 nyarán meglátogatták a borsodi programot. A roma szervezetek vezetői 2004 februárjában viszonozhatták a látogatást Alentejoban. A látogatás során a vendégszervezet által bonyolított Európai Uniós programokkal ismerkedhettek meg (LEADER, EQUAL), valamint helyi roma közösségekkel találkozhattak. A programban dolgozó roma referensek 2004 májusában londoni tanulmányúton vettek részt. Elsősorban munkaerő-piaci programokat és ezeket bonyolító szervezeteket látogattak meg, valamint a Nagy-Britanniában életben lévő etnikai és kisebbségi törvény adta lehetőségeket, feladatokat és ezek civil monitorozását tanulmányozhatták.
A program hazai és nemzetközi elismertségét jelzi, hogy bekerült az EQUAL program legígéretesebb programjait tartalmazó a Pink Book-ba.
A projekt legfontosabb módszertani elemei
A program komplexitása lehetőséget ad arra, hogy a képzési és foglalkoztatási alprogramok valóban egymásra épüljenek. Ezáltal a reális helyi igények és lehetőségek képezik a program alapját. Ez a projektek fenntarthatósága miatt is kiemelendő. A komplexitás lehetőséget ad arra is, hogy a kistérség igen súlyos foglalkoztatási problémáira ne csak egy, meglehetősen szűk hatókörű válasz születhessek meg, hanem a munkanélküli romák több rétege (iskolázottságtól, kortól, nemtől függetlenül) is kedvezményezettjévé válhasson a programnak. Elképzelésünk szerint ez a komplexitás – a választható foglalkoztatási projektek sokrétűsége – a lemorzsolódó résztvevők arányát is csökkentheti, mivel a programon belül is lehetségessé válik az egyéni mobilitás, karrierlehetőség.
A célcsoport és szervezeteik bevonása a tervezésbe és a tényleges megvalósításba az egyik legfontosabb eleme a programnak. Már a program legelső fázisában is számítottunk a térségben működő roma szervezetek közreműködésére. Velük az Autonómia Alapítványnak már több éves munkakapcsolata van. Eddigi partnerségünk az általuk elképzelt és megtervezett gazdasági projektek megvalósításában nyilvánult meg – sikerrel. Véleményünk szerint csak azok a foglalkoztatási projektek és tevékenységek lehetnek hatékonyak, melyek ezen a módon, az ott élő cigányok teljes bevonásával kerülnek kidolgozásra.
Egymásra épülő alprogramok és szintek jellemzik programunkat. Alapítványunk már több éve dolgozik ebben a rendszerben, mely szerint csak a megfelelően felkészült projektszervezet képes hatékony végrehajtásra. Ehhez viszont szükség van egy világosan és átláthatóan megfogalmazott, továbblépési lehetőségeket kínáló keretre; valamint az ezen belül elérhető képzési, fejlesztési panelekre. Ezzel a módszerrel csökkenthető a projektek kockázata; erősebb és stabilabb projektszervezetek alakulnak ki; a projektek valóban a helyi igényeken alapulnak (nem pedig a támogatói logikával kapcsolatban vélt elvárásokra); szoros, de teljesen kiszámítható partneri viszony alakul kis támogató és támogatott között.
A program teljes mértékben a helyi erőforrásokra épít. A képzések, a tanácsadói hálózat; de már a megelőző információgyűjtés is a kistérségben elérhető szakértelmen, emberi erőforráson alapul. Az Autonómia Alapítvány csupán a keretet biztosítja a programhoz és motiválja a projekt-szervezetet. Tartalommal és működéssel gyakorlatilag az ott élők töltik meg azt. Ennek előnye, hogy a programot sajátjuknak fogják érezni.
Szervezetek
Autonómia Alapítvány
1990-ben alakult független magánalapítvány. Célja a magyarországi civil társadalom fejlődésének elősegítése. Ezt elsősorban helyi civil kezdeményezések támogatásával kívánja elérni, amelyek során az emberek mozgósítják a rendelkezésükre álló helyi erőforrásokat is céljaik elérése érdekében.
Tevékenysége a kisebbségek, ezen belül elsősorban a magyarországi cigányság civil szervezeteinek erősítését célozza az alábbi területeken:
• Vezetőképzés
• Projekt menedzsment és projekttervezés képzés
• Kisvállalkozó képzés
• Roma közösségi házak támogatása
• Helyi gazdasági elképzelések támogatása adományokkal, visszatérítendő támogatással és mentori tevékenységgel
• Munkaalkalom teremtés
• Kooperáció a roma és nem roma közösség tagjai között
• A tolerancia erősítése
Az elmúlt 13 év alatt
• mintegy 600 településen 1200 helyi kezdeményezést támogatót,
• 7 Roma Vállalkozó képző tanfolyamot szervezett,
• 1992 és 2002 között évente kiosztotta az újságíróknak szóló Tolerancia Díjat,
• 1994-ben létrehozta az első kisebbségi jogvédő irodát Magyarországon,
• 1995 és 2000 között technikai segítséget nyújtott az Európai Unió Magyarországi Delegációjának a PHARE Demokrácia Program Micro-project-jeinek lebonyolításában,
• 1995-1997 között Regionális Roma Programot bonyolított magyarországi, romániai, szlovákiai és bulgáriai roma csoportok és intézmények részvételével (jogvédő irodák felállítása, roma rádiók beindítása, vezetőképzés)
• 1996 óta a nemzetközi Pakiv kezdeményezés magyar résztvevőjeként a romániai Romani CRISS-szel, a németországi Freudenberg Alapítvánnyal közösen a közép-keleteurópai romák helyzetét javító új mechanizmusok facilitálásán dolgozik,
• 1999-ben technikai segítséget nyújtott a USAID számára a Roma Közösségi Ház program lebonyolításában (oktatás, vállalkozásfejlesztés).
• 1999-ben létrehozta a Rádió C Kisebbségi Műsorszolgáltató kht-t, amely 2000 óta működteti Magyarország első Roma Rádióját, a Rádió C-t.
• 2000 és 2002 között az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága biztosította keretek között magyarországi menekülteket támogatott (kisvállalkozás fejlesztés, közösségfejlesztés, képzés)
• 2000 óta minden évben megszervezi a sikeres roma gazdasági közösségi kezdeményezések propagálását célzó konferenciát,
• 2002-ben technikai segítséget nyújtott a Világbank civil szervezeteknek szóló kisadományozói programjának lebonyolításához,
• 2002 óta kistérség-fejlesztési programot bonyolít az Európai Uniós EQUAL program keretén belül a romák helyzetének javítása érdekében munka alkalom teremtés, oktatás, emberi jogok, és közösségfejlesztés kérdéseire fókuszálva,
• 2003-ban roma vezetők számára szervezetvezetői képzést tartott (az egyéves képzést 27 fő végezte el),
• 2003-ban 10 roma szervezet számára mentori programot indított,
• 2003-ban a kolozsvári European Diversity Resource Center-rel együttműködve halmozottan hátrányos helyzetű kistelepülések fejlesztésében vett részt. Feladata az etnikailag kevert kistelepülések által támogatása volt, projektjeik kidolgozásában.
• 2003-ban kezdődött cseh és szlovák partnerszervezetek bevonásával a három országban élő roma aktivisták és vezetők komplex fejlesztő programja.
• számos kutatást végzett és könyvet publikált a következő témákban: roma munka-erőpiaci programok, roma mezőgazdasági programok, roma közösségi házak.
• 2004-ben az EQUAL programban való részvételen kívül technikai segítséget nyújt a Világbanknak a kisadományozói program lebonyolításához, a UNDP támogatásával folytatja a 2002-ben kezdett energiahatékonysági programot a romák által sűrűn lakott térségekben és pályázati tanácsadást végez az ESZA kht. részére.
A Phralipe Korláti Tagszervezete 1999-ben alakult a helyi cigányság érdekképviseletére és megélhetést elősegítő programok szervezésére.
A szervezet megalakulása óta az alábbi programokat bonyolította le:
• 1999-ben, az Autonómia Alapítvány támogatásával konyhakerti gazdálkodói program, 11 család részvételével.
• 2000-ben már egy magasabb szintű, önálló gazdálkodóvá válást megcélzó projektben, többhektáros területen, burgonya és babtermesztést folytatott. A programban 17 halmozottan hátrányos helyzetű család vett részt. A résztvevők a téli élelmiszerkészletük nagy részének előteremtése mellett, a megtermelt áru fennmaradó részének értékesítésével jelentős pénzbevételhez is hozzájutottak. A termés felével a szervezet gazdálkodott, ezt értékesítve hozzájárult a program 2001-es folytatásához. A második évben a családok már őstermelőként, önálló mezőgazdasági munkát folytattak. Szintén ennek a programnak a keretében 2000 őszén a szervezet fél hektáron málnás-
• 2000-2001-ben a Magyarországi Cigányokért Közalapítványtól kapott támogatásból csirkenevelő és gyümölcsfa telepítő projektet bonyolított le. A támogatás 1.000.000 forintos összegéből 630 000 Ft adomány, 270.000 Ft kamatmentes kölcsön volt, amit a szervezet még 2001-ben visszafizetett.
• 2001-ben a burgonya és babtermesztés is folytatódott. A szervezet által megművelt területet felparcellázták, így a programban résztvevők már önállóan, őstermelőként dolgoztak a földeken. A betakarításnál családonként 30-40 zsák burgonyát, és 2-3 mázsa babot vihettek haza. Ezzel a programmal a szervezet 2001-ben Budapesten az Országos Mezőgazdasági Kiállításon (OMÉK) is bemutatkozott.
• 2001-ben az Autonómia Alapítvány, Roma Munkaerő-piaci Képzési programjának támogatásával a szervezet motorfűrész-kezelői tanfolyamot indított, 10 fő részvételével. A képzés befejezése után mind a tíz hallgató sikeres OKJ-s vizsgát tett. A program folytatásaként, szintén az Autonómia Alapítvány, a Roma Kisüzemi program keretében további támogatást nyújtott erdészeti munkák beindításához. A támogatás összege 2 800 000 Ft volt, melyet a szervezet gép és eszközvásárlásra fordított.
• 2001-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával megszervezett egy kulturális, hagyományőrző rendezvényt. A támogatás összege 100 000 Ft volt. A rendezvényen lehetőséget kaptak tehetséges cigánygyerek, tánc-, és énektudásuk bemutatására.
• 2001-ben több alkalommal is fogadott tanulmányúton lévő külföldi vendégeket, programjai bemutatására. A településen megfordultak már szlovák, román, bolgár szakemberek, önkormányzati vezetők, akik később hazájuk hasonló problémákkal küzdő régióiban szeretnék hasznosítani magyarországi tapasztalataikat.
• 2002-től az Autonómia Alapítvány vezetésével létrehozott Fejlesztési Társulás tagjaként, a szervezet részt vett az Encsi Kistérség három településén (Vizsoly, Korlát, Méra) zajló HU010101/3 Phare EQUAL Programban. A program során a szervezet feladata a képzések és az azt követő foglalkoztatási programok szervezése, koordinálása volt.
A Lungo Drom Mérai Tagszervezete 1998-ban alakult meg, elsősorban megélhetést biztosító mezőgazdasági projektek szervezésére.
A szervezet megalakulása óta az alábbi programokat bonyolította le:
• 1999-ben a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány támogatásával szarvasmarhatartó programot valósított meg.
• 1999-ben került kapcsolatba az Autonómia Alapítvánnyal, amikor pályázatot adott be a Kertészet 2000 programra. A szervezet tevékenységét a programban résztvevő családok korábban megszerezett mezőgazdasági jártasságára alapozta. A két éves támogatási program első évében 10 család bevonásával babot és burgonyát termesztettek. Az elsődleges célként az önálló gazdálkodóvá válást megcélzó program, már az első évben sikeresen működött. A szervezet tagjai egy közösen bérelt földterületen gazdálkodtak, megtermelt árujuk egy részét saját fogyasztásra használták, másik részét értékesítették. A befolyó pénzből a következő évi gazdálkodásukat alapozták meg, és jogot szereztek az Autonómia Alapítvány további támogatására.
• 2001-ben a program második évében, az első év sikeres gazdálkodása után, a szervezet támogatást kapott a folytatásra, valamint szeder és málna ültetvény telepítésére. A második év végére a közösségi gazdálkodás fejlődése mellett, a programban résztvevő családok már saját gazdálkodásukat is jelentősen fejleszteni tudták, önálló földvásárlásokkal és bérletekkel.
• 2002-ben, az előző év nyereségéből és az Autonómia Alapítvány támogatásából a szervezet már saját mezőgazdasági erőgépet és hozzá tartozó eszközöket is be tudott szerezni.
• Modellértékű gazdálkodását az utóbbi években már több fórumon is bemutatta. Rendszeres résztvevői az ország különböző részein szervezett roma konferenciáknak, 2000-ben részt vettek az Országos Mezőgazdasági Szakkiállításon (OMÉK), és 2001-ben több, tanulmányútra Magyarországra érkező nemzetközi csoportot is fogadtak. A World Learning program keretén belül Romániából, a Kárpátok Eurorégió Alapítvány nemzetközi projektjében Szlovákiából, az Autonómia Alapítvány PAKIV programjában pedig a fenti országokból érkezők mellett, bolgár fiatalok is ellátogattak Mérára, hogy megismerkedhessenek a szervezet programjaival.
• 2002-től az Autonómia Alapítvány vezetésével létrehozott Fejlesztési Társulás tagjaként a szervezet részt vett az Encsi Kistérség három településén (Vizsoly, Korlát, Méra) zajló HU010101/3 Phare EQUAL Programban. A program során a szervezet feladata a képzések és az azt követő foglalkoztatási programok szervezése, koordinálása volt.
A szervezet munkája során szorosan együttműködik a települési és a helyi cigány kisebbségi önkormányzattal. Utóbbi szintén bonyolít mezőgazdasági programokat, melyben a szervezet technikai segítségét is igénybe véve, a település több mint negyven családjának biztosítanak jövedelemkiegészítő tevékenységet.
A szervezet célja továbbra is a helyi lehetőségekhez mért gazdasági fejlesztés, a foglalkoztatás minél szélesebb kiterjesztése a településen és vonzáskörzetében.
Phralipe Vizsolyi Tagszervezete
A szervezet 2001-ben, a hátrányos helyzetű emberek, különös tekintettel a romák érdekképviseletére alakult meg. Céljának tekinti a helyi erőforrásokra alapuló munkahelyteremtő, a társadalmi kohéziót erősítő, a helyi civil társadalom megerősödését célzó kezdeményezések létrehozását, ösztönzését. A projektben résztvevő tagszervezetek közül a legfiatalabb szervezet.
Eddigi programjai:
• 2002-ben az Autonómia Alapítvány támogatásával OKJ-s végzettséget biztosító motorfűrész-kezelői tanfolyamot indított, melynek keretében, a sikeres vizsgák letétele után, 12 fő jutott szakképesítéshez.
• 2002-ben a Magyarországi Cigányokért Közalapítványtól eszközfejlesztésre nyert támogatást. A megvásárolt két darab motorfűrész, és a kisteherautó lehetőséget adott a korábbi projektben kiképzett emberek számára hogy fakitermelői, kertészeti idény- illetve alkalmi munkát tudjanak vállalni.
• 2002-től az Autonómia Alapítvány vezetésével létrehozott Fejlesztési Társulás tagjaként a szervezet részt vett az Encsi Kistérség három településén (Vizsoly, Korlát, Méra) zajló HU010101/3 Phare EQUAL Programban. A program során a szervezet feladata a képzések és az azt követő foglalkoztatási programok szervezése, koordinálása volt.
Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány
A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány 1990 elején alakult. Alapítói – négy minisztérium, egy bank, két felsőoktatási intézmény, vállalkozói érdekképviseletek – valamennyi magyar szervezet. 1998-tól közhasznú alapítványként működik.
Céljaink:
A SEED Alapítvány tanácsadással és oktatással foglalkozó közhasznú non-profit szervezet, amely speciális üzleti képzési programokkal, személyes tanácsadás és kiadványok segítségével a magyarországi vállalkozói kultúra gyarapítását, a vállalkozók szakmai ismereteinek bővítését, a kisvállalkozások versenyképességének növelését tekinti alapvető célkitűzésének. Szakmai szervezetekben, döntés előkészítésben hatékonyan képviseljük az önfoglalkoztatók, a mikro- és kisvállalkozások érdekeit. Az alapítvány kis méretéből adódó rugalmasságával, függetlenségével, az ügyfelekkel kialakított szakmai és. emberi kapcsolatainak minőségével sajátos arculatot alakított ki a magyar vállalkozásfejlesztési szektorban.
Célcsoportok:
Az alapítvány tevékenységével elsősorban speciális csoportok igényeit kívánja kielégíteni. Programjaink a
• fiataloknak
• női vállalkozóknak
• családi vállalkozások résztvevőinek
• roma vállalkozóknak
• non-profit szervezeteknek
• vállalkozói és innovációs központok, inkubátorházak létrehozóinak, működtetőinek és ügyfeleinek szólnak.
Legújabban kifejlesztett tréningjeink innováció, minőségbiztosítás, falusi turizmus, növekedés menedzsment, pályázatírási tudnivalók, távmunka végzése és távmunka bevezetése a vállalkozási témákban nyújtanak gyakorlat-orientált ismereteket a vállalkozóknak.
Létrehoztuk a Magyar Üzletasszonyok Egyesületét melynek fő célja, hogy a bankok hagyományos hitelezési politikája miatt ügyfélkörükből kiszorult kezdő vállalkozó nőknek segítséget nyújtson egzisztenciájuk megalapozásában tanácsadással, képzéssel, információkkal.
Rendszeresek a
• nőknek – vállalkozóknak, nők érdekeit képviselő civil szervezeteknek, közéletben aktív nőknek – szóló rendezvényeink
• a vállalkozói tanácsadás, speciális tanácsadás, pályázatírási tanácsadás.
Rendezvényszervezési munkánk keretében nemzetközi és magyar résztvevőket megcélzó konferenciákat, workshopokat tartunk különböző témákban és helyszíneken.
Tanúsított cég; ISO 9001-2000 Intézmény-akkreditációs lajstromszám: 0378
OKÉV: 07-04-01-02
1024 Budapest, Rómer Flóris u. 22-24 T/F I – :3 16-4987, I-212-2179,1 – 3 15-0195
E-mail: seed@hungaiy.com Web: www.vallalkozo.hu/seedcom
Az Andrássy Gyula Műszaki Középiskola
Iskolánk alapításától, 1912-től meghatározó szerepet tölt be a régió középfokú szakképzésében. Elsődleges törekvésünk mindig az volt, hogy a kor követelményeinek megfelelő korszerű ismeretekkel és egészséges erkölcsi szellemiséggel rendelkező szakembereket bocsássunk a környező gazdaság rendelkezésére.
Képzési profilunk a sok kísérlet és a környezet kihívásainak következtében elég gyakran változott. Hagyományainkat azonban nem adtuk fel, a gazdaság igényeinek változására mindig erre építve próbáltunk reagálni. Jelenleg a nappali tagozaton a IX.-XII. évfolyamon a gépészet/fémtechnika és az informatika szakmacsoportot működtetjük 2-2 osztállyal. Az informatika szakma-csoportban bevezettük a szlovák-magyar két tanítási nyelvű képzést. Hatodik éve foglalkozunk az érettségire épülő képzésekkel, az automatizálási technikusi, a műszaki üzletszervező, a számítástechnikai szoftverüzemeltető és a számítástechnikai programozó szakokon. A Miskolci Egyetem felügyelete alatt beindítottuk a Gépipari mérnökasszisztens akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzést is. Jövő tanévtől élni kívánunk az idegen nyelvi képzés nulladik évfolyamon történő bevezetésével. Tanulói létszámunk az általános tendenciával szemben folyamatosan növekszik, jelenleg megközelíti a 750 főt.
A nappali tagozatos képzésen túl, az iskola alapítása óta folyamatosan foglalkozunk felnőttképzéssel is. Volt olyan időszak, (pl. a technikusminősítők kora) amikor felnőtt tanulóink száma sokszorosa volt a fiatalokénak. Működtetünk esti-és levelező tagozatot.
Az iskolarendszeren kívüli képzésben, bár meg kell küzdeni a konkurenciával, szerencsére nincs visszaesés. Önköltséges és cégek által megrendelt tanfolyamokat szervezünk és bonyolítunk az eljárás szerinti hegesztő, minősített hegesztő, könnyű- és nehézgépkezelő, CAD-CAM alkalmazó, NC-CNC gépkezelő és programozó, kompresszor- és hűtőgépkezelő, kazánfűtő, fakitermelő, motorfűrész kezelő, emelőgép ügyintéző és számítástechnika szakterületeken. Ez utóbbin a CISCO rendszer szerinti számítástechnikai hálózatépítőket is képzünk és az idén ezzel a felnőttképzési piacon is meg kívánunk jelenni. Évek óta részesei vagyunk a munkaerő-piaci képzéseknek is, évente több tanfolyamot indíthatunk a B-A-Z Megyei Munkaügyi Központ megbízása alapján is. Feltételrendszerünket úgy alakítottuk az évek során, hogy kihelyezett tanfolyamokat is tudunk vállalni, melyeken ugyanazokat a feltételeket tudjuk biztosítani mobil felszereléseinkkel, mint az iskolán belül. így kerültünk kapcsolatba az Autonómia Alapítvánnyal is felvállalva célkitűzéseiket, melyek szerint a hátrányos helyzetű térségekben igyekeznek az embereknek képzések segítségével lehetőséget biztosítani, hogy munkahelyet tudjanak találni. Együttműködésünk alatt fakitermelő, motorfűrész kezelő, könnyűgépkezelő, nehézgépkezelő, ABC eladó és ECDL számítógép kezelő bizonyítványokhoz juttattuk az embereket minden résztvevő kölcsönös megelégedésére.
A program további támogatói
• Vizsolyi Rákóczi Zsigmond Általános Iskola, a Korlát Község Települési Önkormányzata,
• Méra Község Települési Önkormányzata,
• Vizsoly Község Települési Önkormányzata,
• Encs Város Szociális Helyzetének Javításáért Közalapítvány,
• Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Munkaügyi Központ Encsi kirendeltsége,
• Északerdő Rt. Tállyai Erdészeti Igazgatósága
Összesített adatok
Képzési program | ||
Képzések | Résztvevők száma | |
Alapfokú képzés (7.-8. osztály) | 24 fő | |
Referens képzés (ECDL) | 10 fő | |
Nehézgépkezelő képzés | 20 fő | |
Fakitermelő képzés | 19 fő | |
Virágkötő képzés | 4 fő | |
Motorfűrész-kezelő képzés | 15 fő | |
Könnyű-és nehézgépkezelő képzés | 20 fő | |
Bolti eladó képzés | 16 fő | |
Összesen: | 138 fő | |
Résztvevők száma | ||
vállalkozásfejlesztési tréning | 20 fő | |
szervezetfejlesztési, projektmenedzsment tréning | 15 fő | |
Foglalkoztatási program | Résztvevők száma | |
Elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedett résztvevők száma: | 14 fő | |
További bértámogatással egybekötött képzésen résztvevők száma: | 15 fő | |
Bértámogatásban részesülő résztvevők száma: | 31 fő | |
Összesen: | 60 fő | |
Bértámogatás részletesen | ||
Foglalkoztató | foglalkoztatottak száma | Munkakör |
Autonómia Alapítvány | 8 | Munkaerőpiaci referens |
Phralipe Korlát | 8 | Erdészeti dolgozó |
Lungo Drom Szalaszend | 5 | Kályhaépítő |
Borsodút Bt | 5 | Erdészeti dolgozó |
Phralipe Vizsoly* | 5 | Erdészeti dolgozó |
Összesen | 31 | |
*2004 áprilisig alkalmi munkavállalói könyvvel, 2004 májusától 2 fő állandó foglalkoztatott |
||
A program pénzügyi adatai: | ||
Kiadások | Összeg EURO-ban | |
Project igazgató bére | 4149,4 | |
Projekt menedzser bére | 26 141,0 | |
Project asszisztens bére (1) | 7 842,20 | |
Project asszisztens bére (2) | 7 842,20 | |
Roma szervezetvezetők bére | 18 831,90 | |
Roma referensek bére | 29 875,50 | |
Ösztöndíj és bértámogatás | 25 645,10 | |
Könyvelő | 3 883,90 | |
Irodavezető bére | 4 854,60 | |
Közbeszerzési tanácsadó | 1 615,20 | |
Projekt asszisztensek belföldi monitori napidíjai | 7 468,90 | |
Személyi kiadások összesen | 138 150,1 | |
A program pénzügyi adatai: | ||
Kiadások | összeg EURO-ban | |
Monitorozáshoz kapcsolódó utazás | 4 737,40 | |
Képzésekhez kapcsolódó utazások | 7 608,50 | |
Roma referensek útiköltségei | 4 481,4 | |
Roma szervezetek útiköltségei | 2 240,7 | |
Utazás összesen | 19 068,0 | |
Használt LKT | 15 633,4 | |
PC és nyomtató | 11 942,3 | |
Motorfűrész döntő (64″) | 1 956,7 | |
Motorfűrész daraboló (36″) | 1 956,7 | |
Védőfelszerelések | 2 074,7 | |
Tárgyi eszközök összesen | 33 563,8 | |
Publikáció | 4 149,4 | |
Tanulmányok, kutatások | 8 298,8 | |
Auditálás | 1 244,8 | |
Önértékelés költségei | 6 224,3 | |
Fordítás | 6 244,1 | |
Bankköltség | 448,2 | |
Konferenciák, szemináriumok költségei | 2 074,7 | |
Szállás | 1 274,2 | |
Terembérlet (oktatás, FT ülések) | 2 489,6 | |
Egyéb költségek összesen | 32 428,1 | |
Alapfokú képzés | 8 126,80 | |
Szakmásító képzések | 72 616,90 | |
Projekt menedzsment tréning | 8 329,20 | |
Vállalkozásfejlesztési tréning | 6 268,90 | |
Roma referens tréning | 7 575,50 | |
Egyéb költségek összesen | 102 917,30 | |
Közvetlen projektköltségek összesen | 326 127,20 | |
Adminisztrációs költségek | 21 561,30 | |
Előre nem látható kiadások | 12 625,80 | |
Transznacionális együttműködés költségei | 53 000,00 | |
Összesen | 413 314,40 |