A projekt átfogó célja a kultúrák közötti párbeszéd és a sokszínűség elfogadásának elősegítése volt. Négy országban támogattunk olyan helyi szervezeteket, hálózatokat, melyek a negatív sztereotípiák, előítéletek, a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen lépnek fel, alulról jövő kezdeményezések, helyi, közösségi akciók formájában.
A projekt első szakaszában a résztvevők megismerték azokat a kampánytechnikákat, amelyeket a rasszizmus, a xenofóbia, az antiszemitizmus elleni fellépésben eredménnyel lehet használni.
Ezt követően műhelymunka keretében minden résztvevő ország megtervezte a saját kampányát.
A négy ország (Bulgária, Dánia, Magyarország és Németország) 25 településéről származó roma fiatalok összesen 25 helyi kampányt valósítottak meg. Az összes kampányakció szinte egy időben, az európai kampány részeként zajlott minden egyes településen. Megvalósításuk után a résztvevők Budapesten egy nemzetközi találkozón összegezték a tapasztalataikat.
A kampányt az Európai Bizottság és a Nyílt Társadalom Intézet Roma Évtized Programja támogatta.
A budapesti záró konferenciát és a megvalósított akciókat összefoglaló videó: