A PAKIV missziója a roma civil társadalom erősítése, a romák demokratikus, szociális és gazdasági jogainak érvényre juttatása, és az európai interkulturális különbözőségek megismertetése és megértésének elősegítése volt.
1993-ban, a Freudenberg Stiftunggal és a Romani CRISS-szel közösen indított kezdeményezésünk nyomán a Világbank támogatásával jött létre a PAKIV Európai Roma Alap program. Célja Közép-Kelet-Európa országaiban helyi alapítványok létrehozása volt, amelyek a miénkhez hasonló módon szolgálták a helyi roma civil társadalom ügyét.
A programban 2001–2003 között bulgáriai, magyarországi, romániai és szlovákiai roma fiatalok vettek részt intenzív vezetői és közösségfejlesztői képzésben, majd non-profit menedzsmentet, projekttervezést, kommunikációt, szervezetfejlesztési és közösségszervezési módszereket tanultak fél éven át egy dániai népfőiskolán. Ezek után a csoport hónapokat töltött el a négy posztszocialista országban, roma integrációs kezdeményezésekkel ismerkedtek, arra készülve, hogy ők is szerepet vállaljanak roma integrációs programokban.
A program hatására a saját elképzelésekkel rendelkező roma civil szervezeti aktivisták új generációja jelent meg. A program hozzájárult a roma közösségek láthatóságának és érdekérvényesítő képességének növeléséhez is.