A 2004 és 2009 között zajló első NCTA-program után 2012 és 2015 között az Autonómia immár másodszorra volt az egyik kezelője az Ökotárs Alapítvánnyal, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal és a Kárpátok Alapítvány-Magyarországgal együttműködve az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok EGT és Norvég Civil Támogatási Alapjának (NCTA).
A Norvégia, Izland és Liechtenstein által az Európai Unió kevésbé fejlett tagállamainak felzárkóztatásához nyújtott támogatási program átfogó célja, hogy „segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételét a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában.”
Ennek érdekében az Alap az alábbi hét témakörben kidolgozott projektekhez nyújtott támogatást:
Az Autonómia a jóléti szolgáltatások társadalmilag sérülékeny csoportoknak, valamint a társadalmilag sérülékeny csoportok megerősítése témaköröknek volt a felelőse.
A második NCTA programban összesen 7 pályázati felhívást hirdetett meg a konzorcium, ezekre 2767 civil szervezet 3859 pályázatot nyújtott be. Ezek közül 407 szervezet 460 pályázata kapott támogatást (közülük 430 megvalósult).
Tankönyvből nem tudsz megismerni
Miért üres a zsebem?
