A legtöbb roma program az alacsonyan képzett, illetve tartósan munkanélküli romák köz- illetve civil szférában történő elhelyezésére fókuszál. A HRom projekt alapötlete egy új roma foglalkoztatási modell kialakítása volt, amely tudatosan a képzett roma fiatalok munkaerő-piaci esélyeit kívánta erősíteni, ugyanis az ő vállalati sikerességük saját közösségeik, a vállalatok sokszínűsége, és a szélesebb társadalom szemléletformálása szempontjából egyaránt fontos mintát jelent.
A program fő célja, hogy legalább középfokú végzettséggel rendelkező roma fiataloknak segítsen elhelyezkedni a for-profit szektorban, képzettségüknek megfelelő, színvonalas pozíciókban.
A potenciális munkavállalóknak készségfejlesztő képzéseket tartottunk, a munkakereséshez, az elhelyezkedéshez és a beilleszkedéshez kapcsolódóan mentoráltuk őket. Az együttműködő vállalatok számára a jelentkezőkkel való informális megismerkedés, a nyitott pozíciókra alkalmas jelöltek becsatornázása és a kölcsönös tapasztalatmegosztás lehetőségét biztosítottuk.
A program pilot szakasza 2014–2016 között, Integrom néven zajlott, ezalatt több, mint 100 résztvevő készségeit, ismereteit fejlesztettük, és közel 20 jelentkezőt segítettük álláshoz jutni. A kipróbált módszerek – mentorálás, készségfejlesztés, vállalati kapcsolatok – azóta modellként szolgálnak, és folyamatosan adaptálhatóak más cégek és közösségek számára.
A fotó a 2017. kora tavaszi képzésen készült.
Bővebb információ a projekt részleteiről és hatásairól angolul: https://cps.ceu.edu/research/bridge-to-business
Nemzetközi együttműködés:
Hazai együttműködő civil szervezetek:
Támogató:
A HRom programot bemutató rövidfilmek