Az E.ON önkéntesség éve tiszteletére meghirdetett Tetterő pályázatának 1 millió forintos fődíját az Autonómia Alapítvánnyal összefogott Corvinus Egyetem Társadalomelméleti Szakkollégiumának önkéntesei nyerték. Egy kéthetes építőtábort hoznak létre augusztusban Bonyhádon, Kisvejkén és Tevelen. A pályázatuk célja szociális lakásjavítás és tanodafoglalkozás a Völgységben. A résztvevők hátrányos helyzetű családok házait újítják majd fel. A cél, hogy olyan alapvető, életkörülményeket befolyásoló javítások történjenek, mint az ázó falak javítása, hőszigetelése, fürdőszoba kialakítása, a családok pénzügyi tudatosságának növelése, s az, hogy a résztvevők a takarékoskodással elmozduljanak az öngondoskodás irányába. Azt is fontos, hogy a kiválasztott öt család maga akart változást, s ezért hajlandó is volt tenni. Olyan családokat választottak tehát ki, amelyek elkötelezettek lakhatási körülményeik javításában, és ehhez rendelkezésükre áll egy korlátos összeg. Az önkéntesek csapata ezt az összeget szeretné munkája értékével növelni. Az építkezések alatt az önkéntesek és a résztvevő családok szakmai vezetéssel együtt fognak dolgozni a házak javításán.
Pályázati kiírás:
http://palyazatok.org/eon-tettero-palyazat/