Roma Munkaerő-piaci Képzés Program – Autonómia

Roma Munkaerő-piaci Képzés Program

1999-12-31 -
2001-11-30
Development Training

A program célja és a megvalósítás helyszíne

A program céljaként alapítványunk a romák munkaerő-piaci helyzetének javítását; munkaerő-piaci integrációjuk, re-integrációjuk elősegítését tűzte ki roma szervezetek által szervezett, lebonyolított képzések és ezt kiegészítő foglalkoztatási projektek segítségével.

Az Autonómia Alapítvány 2000-től kezdődően minden évben meghirdeti munkaerő-piaci képzési pályázatát, melynek támogatottjai kizárólag roma civil szervezetek lehetnek. Az idáig lezárult két program keretében összesen 18 roma szervezet képzési programjának támogatására nyílt lehetőség. A megvalósítás helyszíne minden támogatott projekt esetében olyan hátrányos helyzetű, jellemzően apró falvas régió, ahol nagyszámú roma lakosság él.

A program három egymásra épülő modulból áll:

  • egy projekt-menedzsment tréningből, amely a helyi munkaerő-piaci, valamint a szervezeteket érintő erőforrás-felmérés pontosítását is magába foglalta,
  • a szervezetek által organizált és lebonyolított munkaerő-piaci tréningekből, valamint
  • a programban résztvevő személyek elhelyezkedését segítő programrészből.

 

A program eredményei

A támogatást idáig elnyerő egyesületek mindegyike tartós vagy pályakezdő munkanélküliek számára szervezett olyan képzéseket, melyek segítségével a résztvevők nagyobb eséllyel juthatnak vissza a munkaerő-piacra. A támogatott ’szakmásító’ képzések túlnyomó többsége OKJ-s végzettséget biztosít és foglalkoztatási elemeket is tartalmaz, a képzések minden esetben a ténylegesen felmerülő helyi igényekre nyújtanak választ, illetve a helyi adottságokat veszik figyelembe.

A legtöbb szervezet a program keretében más pénzügyi forrásokat is igénybe vett, elsősorban a munkaügyi központokon keresztül elnyerhető támogatásokat. Ezek a támogatások vagy a képzési költségek egy részét fedezték, vagy a résztvevők részesülhettek átképzési vagy egyéb típusú támogatásban. A támogatott szervezetek által megvalósított képzések a foglalkoztatási programok nagyon széles skáláját fogták át. Minden szervezet esetében nagy hangsúlyt kapott a tanfolyamokat elvégzett emberek utánkövetése, adott esetben további segítése.

A Roma Munkaerő-piaci Képzés program egyik célja volt, hogy a szervezetek képzésekkel kapcsolatos törekvéseit segítse, az egyesületek ilyen jellegű szakmai tapasztalatait megalapozza, elmélyítse. Ez egyrészt az Autonómia Alapítvány által szervezett projekt menedzsment tréningek által, másrészt a sikeresen lebonyolított tanfolyamokon keresztül valósult meg. Ezt jelzi az is, hogy mindegyik, a programban résztvevő szervezet, a továbbiakban is folytatni kívánja ezt a típusú tevékenységét, kihasználva az időközben kialakított intézményi és személyes kapcsolatokat is. 

A 2000-2001-ben lebonyolított programokon összesen több mint 250 ember szerzett valamilyen szakmai végzettséget, melynek segítségével többségük el is tudott helyezkedni. A hallgatók átlagéletkora mindkét évben 30 év alatt volt. A hosszabb, több hónapig tartó képzéseket inkább a fiatalabbak vették igénybe, a középkorúak a rövidebb, állásközvetítéssel összekapcsolt tréningeket választották szívesebben. Az egyesületek által szervezett képzések jellegével is magyarázható, hogy az első évben a tréningek résztvevőinek 75%-a volt férfi, míg a második évben ez az arány szinte teljesen átbillent a nők javára.

A szervezet szerepe (vezető, partner) és a program megvalósításban való részvételének mértéke

Az Autonómia Alapítvány meghirdette a programot, egy döntéshozó bizottság segítségével kiválasztotta a pályázatok alapján a támogatottakat, projekt-menedzsment tréninget tartott a támogatottaknak, folyamatosan nyomon követte a szervezetek által lebonyolított munkaerő-piaci tréningeket, végül értékelte a programot.

 

A program költségvetése

A program költségvetése 2000-ben 71.000 $ volt.

A program költségvetése 2001-ben 102.000 $ volt.

 

A program támogatói

A programot 2000-ben a USAID (1044 Bp., Szabadság tér 7-8 Tel: 302-6400) támogatta 71.000 dollárral, 2001-ben pedig a UNDP (1099 Bp., Múzeum u. 17. 115. Tel: 429-0624) 102.000 dollárral.

 

Financers

  • USAID, UNDP