Tapassz velünk! – Autonómia

Tapassz velünk!

-

A vidéken élő szegények, ezen belül is a cigányság jelentős része agyagból, vályogból épült házban
lakik. Ez a házállomány hazánkban mintegy 200-300 ezerre tehető. A vályogból épült házak állaga a
szükséges szaktudás „kihalása” miatt egyre romlik, ami jelentősen hozzájárul a lakhatási szegénység
jelenségének kiterjedéséhez. Az ezekben a házakban élő emberek nemcsak a szaktudás hiánya,
hanem sokszor a megfelelő anyagi és humán erőforrások, a szolidaritás hiánya miatt sem képesek a
legalapvetőbb állagmegóvásra. Az Autonómia Alapítvány három éve célul tűzte ki, hogy párnapos
helyi projektek keretében, önkéntesek és helyi lakosok bevonásával bemutatja a régi vályogházak
felújításának technológiáját, segítve a rossz állapotú házak minőségének javulását és az agyagos /
vályogos „szaktudás visszatanulását”.
A korábbi években ebben a kezdeményezésben az Autonómia Alapítvány társa a Habitat for
Humanity Magyarország volt, amely szervezet a szaktudást biztosította.
2014-ben az Autonómia Alapítvány először vett részt a Civil licit elnevezésű rendhagyó aukción,
amelyen nem műtárgyak kerültek kalapács alá, hanem olyan programokat kínáltak fel civil
szervezetek, amelyek vállalatokkal együtt valósulnak meg. Az aukcióra az Alapítvány a „Tapassz
velünk” akcióját ajánlotta fel. A programra több cég is tett ajánlatot, de végül az E.ON Hungária Zrt.
licitált sikeresen, így idén a cégcsoport 240 000 forintot biztosít a Kisvejkén (Tolna megye)
megvalósuló akcióhoz. A június 2-4-én sorra kerülő akcióhoz azonban nem csak pénzbeli támogatását
adja az E.ON, hanem a vállalat önkéntes munkatársai aktívan részt is vesznek a programban, és a
kisvejkei Budavár településrész, szegregátum cigány lakóival együtt három vályogház felújításán
fognak dolgozni.

A projekt céljai:

1. A résztvevő cigány családok lakhatási körülményeinek (házaik állapota) javítása.
2. A közvélemény figyelmének felhívása a vályogházak helyreállításának lehetőségére és
fontosságára. Energia-hatékony építészeti megoldások bemutatása, népszerűsítése.
3. Jó példa bemutatása, amely erősíti a társadalmi szolidaritást, és növeli a civil, valamint a
vállalati szféra együttműködési esélyeit, felhívja a nyilvánosság figyelmét a közösen
elvégezhető munkák közösségformáló erejére.
4. A különböző körülmények között élőknek lehetőséget biztosítani közvetlen találkozásra,
közös munkára.
5. Az akciókban részt vevők között csökkenjen a társadalmi távolság , és lehetőség nyíljon a
mélyszegénységben élő családok élethelyzetének megismerésére.
6. A vályogépítészet alapjainak bemutatása egy tolnai településen, Kisvejkén, három,
mélyszegénységben élő család házán. A résztevő családok és az E.ON munkatársai közösen
vesznek részt a helyi munkálatokban.