Zöldmunka program – Autonómia

Zöldmunka program

1996-12-31 -
2002-11-30
Adományozás Fejlesztés

A program célja és a megvalósítás helyszíne

Magyarországon – csakúgy, mint bárhol másutt a világban – a gazdaságilag, társadalmilag és környezetileg fenntartható fejlődés ügye főleg a zöld mozgalomban aktívan résztevő értelmiségieket érdekli.  A globális trendek megértését, majd a bolygó sorsáért való felelősségvállalást, és az ezért hozott áldozatvállalást irreális azoktól elvárni, akik a társadalom peremén élnek, napi megélhetési gondokkal küszködnek, és akiket a többség kiközösít.

Nyilvánvaló azonban, hogy a lecsúszott embereknek is közük van mindehhez: ők a „fenntarthatatlan fejlődés” áldozatai, őket sújtja a munkanélküliség, őket terhelik legközvetlenebbül a környezeti ártalmak, ők a társadalom kettészakadásának kárvallottjai.

Számos elmaradott településen a legtöbb cigány ember súlyos környezeti állapotok között él. Ezért azokon a területeken, ahol nagy a munkanélküliség és a szegénység, olyan projektekre van szükség, amelyek egyszerre oldják meg a környezeti problémákat és teremtenek munkalehetőséget, növelve a közösségi szolidaritást.

1997 elején mindezek ismeretében, valamint e problémák kiküszöbölése érdekében hirdette meg az Ökotárs (Environmental Partnership) Alapítvány és az Autonómia Alapítvány a „Zöldmunka I” programot. 2002-re már elértük az 5. Zöldmunka Program meghirdetését.

A program eredményei

A „klasszikus” környezet- és természetvédelem mindenhol szimpatikus ügy, kiváltképp, ha a közvetlen lakókörnyezet védelméről, szépítéséről van szó.  Magyarországon kevés annyira népszerűtlen téma van, mint a cigánykérdés, a cigányok támogatása. A Zöldmunka program első fordulójának legnagyobb eredménye az volt, hogy sikeresen kapcsoltunk össze egy népszerű és egy népszerűtlen témát, és ezáltal javult a cigányok megítélése az adott településeken. A közös ügy sok helyen összehozta a cigányokat és a nem cigányokat. Bár az együttműködés csak két helyen vált formálissá, legtöbbször a nem cigányok is aktívan részt vettek a programban, legrosszabb esetben is szimpátiával figyelték az eseményeket. A program további eredményeként írhatjuk, hogy a támogatott szervezetek olyan projekteket kezdtek el, melyek bizonyítottan fenntarthatók, hosszú ideig segítik a bennük foglalkoztatott emberek életét úgy, hogy közben a környezetük sem károsodik.

A szervezet szerepe (vezető, partner) és a program megvalósításban való részvételének mértéke

 Az Autonómia Alapítvány és az Ökotárs Alapítvány egy-egy szakértőjével minden egyes beérkezett pályázatot elő-monitorozott, majd a két alapítvány közös kuratóriumi ülésén döntést hozott a támogatás odaítéléséről. A nyertes szervezetek részére tréninget szerveztünk, melyen minden résztvevő bővebb információt kapott a fenntartható fejlődésről, valamint pályázatírói ismereteiket is bővíthették. A nyertes projekteket mentorok segítségével folyamatosan követtük. A mentorok feladata a helyi szakértők és a szervezetvezetők összefogása volt, valamint az, hogy a megkötött szerződésben szereplő célok és módszerek megvalósuljanak.

A program költségvetése

A program keretén belül a négy év alatt 51 szervezet kapott támogatást, összesen 38 millió forint értékben. Az egyéb járulékos költségek évi kb. 3 millió forntot tettek ki.

A program támogatói

A programot a British Know How Fund támogatta összesen 40 millió forinttal (1051 Bp., Harmincad u. 6. Tel: 266-2888). A program további költségeit a Charles Stewart MOTT Foundation biztosította számunkra (USA 1200 MOTT Foundation Building MI 48502-1851 Tel: +1 8102385651).

Munkatársak

Partnerek

  • Ökotárs Alapítvány

Támogatók

  • British Know How Fund
  • Charles Stewart MOTT Foundation