Dagassz sarat, tapassz! – Autonómia

Dagassz sarat, tapassz!

-

Az Autonómia Alapítvány, a Habitat for Humanity Magyarország és a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége hagyományos, sarazásos technikát alkalmazó házfelújítást szervez Kállón, (Nógrád megye) helyi roma családok házain.
A kezdeményezés célja a hagyományos módszer újratanulása, annak későbbi alkalmazása a házak rendbetételére. A kétszer egynapos akcióban részt vesznek a lebonyolító szervezetek munkatársai és a helyi lakosok, valamint további érdeklődők Bagról és Bátonyterenyéről.
Emellett lehetőséget biztosítunk további önkénteseknek, akiket érdekel a sártapasztás technikája és szeretnének egy napot együtt dolgozni a helyiekkel, hogy csatlakozzanak a programhoz.
A kezdeményezés teljes mértékben “alulról jövő”, azaz sem pályázati, sem más forrás nem áll rendelkezésre, így a jelentkező önkénteseknek önköltségen kell eljutniuk Kállóra, és még részvételi díjjal is hozzá kell járulniuk a programhoz – ami ebben az esetben a rendezvény étkezésének alapanyagait jelenti.
A sarazás időpontja: július 5. (áztatás, előkészületek), július 8. (tapasztás). A munka kezdete délelőtt 8.30. Kérünk mindenkit, eddig az időpontig érkezzen meg. A két nap során három ház felújítását tervezzük.

A munkákhoz 10 fő külsős önkéntest tudunk fogadni. Jelentkezni a habitatpont@habitat.hu e-mail-címen lehet. A szervezéssel, munkával kapcsolatos részleteket a jelentkezők számára e-mail-ben megküldjük.