Beszélgetés az alapítvány eddigi igazgatóival

Mit érhet el egy nem-kormányzati kezdeményezés a roma integráció és a civil fejlesztés területén? Hogyan lehet egy civil szervezetet 25 évig fenntartani? A változó körülmények között hogyan maradt az Autonómia értékrendje változatlan? Milyen tudás halmozódott fel ennyi év alatt? Átadható ez? Ki honnan jött, miért lett fontos számára ez az Alapítvány?

Ilyen és ezekhez hasonló kérdések merültek majd fel azon a beszélgetésen, melyen az alapító, Bíró András, az őt követő Csongor Anna, valamint a jelenlegi igazgató Nun András vett részt. A beszélgetést Veiszer Alinda vezette.

Időpont: 2015. november 25.

Helyszín: Mozsár Kávézó, Budapest

A BESZÉLGETÉS FELJEGYZÉSE

2015. november 25-én a Mozsár kávézóban kerekasztal beszélgetést szervezett a 25 éves Autonómia Alapítvány az eddigi igazgatóival. A beszélgetésben Veiszer Alinda vezetésével az alapító, Bíró András, az őt követő Csongor Anna, valamint a jelenlegi igazgató Nun András vett részt.

A beszélgetés célja az volt, hogy áttekintsék az elmúlt 25 évet a három igazgatóval, definiálják a különböző korszakokat, a személyes motivációkat, megvitassák az Alapítvány jelenlegi állását, illetve a jövőbeni kilátásait.

A három igazgató három korszaka

Bíró András 30 év utáni hazatérésekor egyértelművé vált számára, hogy a romák integrációja az a tér, ahol a működni kell. Kezdettől fogva úgy gondolta, hogy a dialógusnak az alapítvány és a szervezetek között tartalminak és állandónak kell lennie, ezért nagy hangsúlyt fektettek a monitoringra. Célként pedig azt tűzték ki, hogy a civil társadalom létezését támogassák a romák körében oly módon, hogy támogatást kizárólag projektkezdeményezők kaphassanak.

Csongor Anna szerint az ő ideje alatt az elvek nem, de a körülmények annál inkább megváltoztak. Szerinte az alapítás körüli korszak egy „boldog korszak” volt, amikor független pénzek áramlottak, maguk döntethettek arról, hogy mit csinálnak, hosszú távra tervezhettek, „gyakorlatilag egy olyan műhely volt, amiben azt kísérleteztünk, amit jónak láttunk”. „Adományozók adták a kilincset egymásnak”. Ezt követően jelentősen beszűkültek, illetve átalakultak az elérhető források.

Nun András az európai unió általi gúzsba kötésként jellemzi igazgatóságának korszakát. Hangsúlyozza, hogy azok közül a csoportok közül, akiknek érdekében állna finanszírozni az Alapítvány munkáját; a romák nem tudták, az amerikai alapítványok kivonultak az országból, a magyar állam nem ismerte el, hogy ez egy szellemi műhely, ahol általuk adaptálható módszerek születnek. A várt EU-s források pedig koránt sem adták meg azt a szabadságot, amit egy amerikai alapítvány tudott adni, hanem gúzsba kötötte.

A sikertörténetek nyomában

Csongor Anna szerint a siker az idő kérdése. „Az a siker ami nem bukott be”. Fontosnak tartja az őszinteséget és nem akar változtatni a kommunikációjukon.

Nun András szerint az önkritikusság és önostorozás igazgatókon átívelő hagyomány, ami kommunikációs szempontból nem jó. Kiemeli, hogy nem tudnak sikertörténeteket úgy kommunikálni, hogy teljesen őszinte képet adhassanak. Szerinte, ha roma integrációs területen „siker” történeteket nézünk az elmúlt évszázadokban, akkor megfigyelhető, hogy azok mind erőszakos asszimilációs kísérletek voltak. Ezzel szemben az Autonómia Alapítványnak az a célja, hogy megtalálja, hogy hogyan lehet nem erőszakos módon integrálni és jobb életminőséghez juttatni az embereket úgy, hogy közbe ne kelljen feladni a roma identitásukat. Úgy látja, hogy a mai Magyarországon pártállástól függetlenül a csodavárás a jellemző attitűd.

Távolság a politikai pártoktól

Bíró András szerint „betegesen civilek voltunk”

Csongor Anna kiemeli, hogy az ő vezetése alatt nem egyszer kértek az Alapítványtól szívességeket különböző kormánytisztviselők. Ugyanis akkoriban jellemző volt, hogy amit egy minisztérium vagy egy kormánytisztviselő nem tehetett meg bizonyos előírások miatt, azt egy magánalapítvány megtehette. Hangsúlyozza, hogy az Alapítvány módszereit nem feltétlenül tudja egy kormány adaptálni.

Nun András kiemeli, hogy amikor helyi közösségekbe helyi akaratokat próbálnak beazonosítani, illetve közösségeket erősíteni, partnerségeket építeni akkor az egy „veszélyes terep” mert beavatkoznak a hatalmi viszonyokba.

Hogyan mérhető az alapítvány eredményessége, mi a siker?

Nun András nem tudja elképzelni, hogy valaki meggyőzőbb társadalmi integrációs módszereket tudna mondani, mint amiket az Autonómia Alapítvány ajánl; „az, hogy ezek az elvek élnek emberekben, akik velünk kapcsolatba kerültek és megváltozik valamilyen módon a gondolkodásuk, azt gondolom, hogy számunkra ez egy eredmény”.

Biró András szerint az Alapítvány: munkája a társadalmi változásnak a provokációja, amit nem lehet lemérni kvantitatív módon.

Az etnikai büszkeség

Bíró András szerint az etnikai büszkeség, a hovatartozás kialakítása egy jövőbe mutató lépés, amire építeni lehetne.

Nun András szerint az etnikai büszkeség megerősítése nem tartozik az elsődleges szempontok közé, mert szerinte ez egy fals önértékeléshez vezet, azonban hangsúlyozza, nagyon fontos lenne, hogy ne szégyellje senki azt, hogy cigány.

Csongor Anna hangsúlyozza, hogy akikkel viszonyuk van azok nagyon sok szempontból kiszolgáltatott emberek, akikkel elsősorban az a feladatuk, hogy teret adjanak a megnyilvánuláshoz. Szerinte a büszkeség kérdése nem prioritás, amíg nincs mit enni.

Miért nincs napirenden a roma kérdés Magyarországon?

Nun András szerint a romák köztudatba emelését nagyban segítené, ha roma értelmiségiek szólalnának meg ez ügyben. „Mi nem tudjuk ellátni a roma érdekképviseletet”.

Bíró András kiemeli, hogy „nincs más út, nekik kell kiverekedniük maguk számára az utat, mi nem tudjuk kiverekedni helyettük, mi csak partnerek tudunk ebben lenni. Vagy sikerül azt az erőt megtalálni a roma társadalomban, akik elindítják és tartják a mozgalmat vagy nem.”

Mi a jövő? Van-e új irány?

Nun András nem hiszi, hogy lenne új irány vagy, hogy új célokat tudnának kijelölni. „Mi ezt a tudásunkat tudjuk ajánlani másoknak, ezt lehet vinni, lehet alkalmazni és megpróbáljuk megtalálni azokat, akik hajlandóak partnerek lenni ebben a küzdelemben.”

a feljegyzést Málnási Csizmadia Anna készítette

GALÉRIA