Hernád Völgye Roma és Hátrányos Helyzetűekért Egyesület – Autonómia

Hernád Völgye Roma és Hátrányos Helyzetűekért Egyesület

-

Hernád Völgye Roma és Hátrányos Helyzetűekért Egyesület

– Halmaj

Halmaj 1800 fős település, a lakosság egyharmada roma (420 fő, ebből 240 felnőtt). A roma lakosok többsége nem rendelkezik alapfokú végzettséggel. A településen a rendszeres munkajövedelemmel nem rendelkezők aránya az aktív korúakon belül 50% feletti. A munka hiányból adódóan nagy a szegénység, melynek egyik következménye, hogy nehézséget okoz a téli tüzelő beszerzése. Az egész megyében gondot okoz a falopás, de az is, hogy a szigorúbb jogi környezet miatt sok helyen falopás miatti eljárás indul akkor is, amikor az nem lenne indokolt. A tüzelő hiánya sok családban a téli időszakban komoly gondot okoz.

A Hernád Völgye Roma és Hátrányos Helyzetűekért Egyesület 2010-ben jött létre, létrejöttének elsődleges célja a településen élő hátrányos helyzetben lévő roma és nem roma emberek kulturális, szociális és gazdasági felzárkóztatása, esélyegyenlőségének biztosítása, életminőségének javítása különböző közhasznú tevékenységeken és egyéb közösségi, illetve önsegítő programokon keresztül.

Az egyesület a Svájci-Magyar Civil Alap pályázatán nyert a "Biobrikett Halmajon- "Az égető kérdés” című projektjével, melynek célja biobrikett gyártása a településen. 30 hátrányos helyzetű roma és nem roma család felnőtt tagjait vonják be a biobrikett gyártásába, valamint a projektnek vannak önkéntes munkásai, a projekt sikeres működését szakember felügyeli, és szoros kapcsolatban állnak a toldi Igazgyöngy Alapítvánnyal is (melyet szintén támogat a Kiegészítő Támogatás Program). A biobrikettet elsősorban mezőgazdasági hulladékból állítják elő, a környék mezőgazdasági terület, így adott az alapanyag. A tevékenység során együttműködnek a környékbeli erdő, szőlő és kerttulajdonosokkal, a helyi önkormányzattal és a nemzetiségi önkormányzattal. Az önkormányzat, az iskolahulladék papír nyújtásával is hozzájárul a projekthez.

A biobrikett gyártást évről-évre folyamatosan szeretnék megvalósítani, az elkövetkező években a környékbeli települések lakosait is ellátva.

A projekt 2013 áprilisa és 2014 áprilisa között zajlik. A Svájci-Magyar Civil Alap pályázatnál meg van szabva, hogy a támogatás hány százalékát vehetik fel a program kezdetekor a nyertesek. Az összeg nem volt elegendő a brikettgyártáshoz szükséges géppark megvásárlásához, azért az egyesület visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásra pályázott a Kiegészítő Támogatás Programhoz. A program 645 000 Ft visszatérítendő és 180 000 Ft vissza nem térítendő támogatással segíti a projekt elindulását, melyet eszközbeszerzésre fordít a szervezet.