Tomor – Autonómia

Tomor

-

<div style="text-align: justify;">A ROMSOM Alapítvány a kétezres évek elején kétszer kapott támogatást az
Autonómia Alapítványtól. Megvalósítandó projektjükhöz a&nbsp;Roma Mezőgazdasági Fejlesztő Programunk
keretében nyújtottunk támogatást.&nbsp; A projekt célja&nbsp;kecsketartás, és – tenyésztés
volt, valamint&nbsp;kecsketej, kecskesajt értékesítése. Az első támogatás során a
program résztvevői lakóházaiknál oldották meg az állattartást, a tapasztalatok
azt mutatták, hogy a további tevékenységhez szükségük van egy erre a célra
fenntartott épületre. A második támogatásból egy faluszéli parasztházat is meg
tudtak vásárolni, ami a szervezet helyi központjaként is működött; később ebből
alakult ki a Tanoda, majd a helyi szervezet által működtetett iskola.</div>