Felháborodás és tiltakozás – Autonómia

Felháborodás és tiltakozás

-

Alapítványunk egyik fő programjának keretében (EU forrásokkal a romák integrációjáért) roma közösségeket segítünk abban, hogy helyi erőforrásokra támaszkodva (önkormányzatokkal, intézményekkel vagy más civil szervezetekkel együttműködve) megoldásokat találjanak égető (lakhatási, egészségügyi, oktatási, foglalkoztatási) problémáikra, hogy projektötleteket fogalmazzanak meg és nyújtsanak be Európai Uniós támogatási programokra.

Mint köztudomású, a szegénységben élő romák egészségi állapota sokkal rosszabb, mint más, átlagos körülmények között élő nem cigány polgártársaiké. Ezért úgy véltük, hogy a 2012 első félévében kiírt Európai Uniós forrásból meghirdetett Egészségre nevelő és szemléletformáló életmódprogramok – lokális színtereken jó lehetőség arra, hogy több közösségben helyi akciók induljanak el.

Csapatunk a témában tervezett műhelynapokkal, majd helyi projektfejlesztési alkalmakhoz biztosított szakértőkkel segítette tizenhárom településen egészségvédő programok kidolgozását roma közösségek számára, mely közül nyolc pályázat el is készült.

Ezek a közösségek hosszú hónapok óta várnak arra, a többi 1810 pályázóval együtt, hogy ötleteiket/pályázatukat elbírálják.

Mindhiába.

Mint ebből az írásból http://index.hu/gazdasag/2013/02/05/tamop-ugy/ nyilvánvaló a szabályosan és hiánytalanul benyújtott pályázatoknak esélyük sem volt a kis magyar abszurdban arra, hogy dédelgetett álmaikat megvalósítsák.

Így vész el a bizalom azokon a településeken, ahol egy-egy ilyen támogatott program a reményt adhatta volna arra, hogy valaki odafigyel rájuk, hogy érdemes felelősségteljes módon nem másra várni, hanem tenni, cselekedni.

Ezekkel a településekkel, ezekkel a szervezetekkel, közösségekkel újra elhitetni, hogy van értelme a saját kezükbe venni a problémák megoldását, nagyon nehéz, sok esetben lehetetlen lesz. Újra nem előre léptünk egyet, hanem hátra hármat!

Fel vagyunk háborodva, tiltakozunk, követeljük a programra beküldött pályázatok korrekt értékelését és elbírálást!

Budapest, 2013. február 9.