Célok és támogatási összegek – Autonómia

Célok és támogatási összegek

-

Célok és támogatási összegek

A Civil Alap célja a szociális és környezetvédelmi területen tevékenykedő civil szervezetek megerősítése, kapacitásaik növelése Észak-Magyarország és Észak-Alföld régiókban (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar vagy Jász-Nagykun-Szolnok megye), két témakörben: (A) szociális szolgáltatások nyújtása, (B) környezeti kihívásokra adott válaszok. A Civil Alapra civil szervezetek pályázhatnak, azaz olyan, Észak-Magyarországon vagy Észak-Alföldön jogilag bejegyzett, tevékenységüket legalább két éve folytató önszerveződő és önkormányzó szerveződések (egyesületek és alapítványok), amelyek függetlenek az állami intézményrendszertől.

Az Ösztöndíj Alap célja olyan komplex projektek támogatása amelyek marginalizált helyzetű diákokat segítenek középfokú tanulmányaik elkezdésében vagy folytatásában, abból a célból, hogy sikeresen befejezhessék tanulmányaikat, illetve tovább tanuljanak, szakmát szerezzenek. Az ösztöndíjak odaítélése a pályázati úton kiválasztott végrehajtó szervezet(ek) feladata, amelyek lehetnek az ország bármely megyéjében bejegyzett egyesületek és alapítványok, amelyek tevékenységüket legalább két éve ténylegesen folytatják és nincs köztartozásuk, valamint az ország bármely megyéjében működő önkormányzatok, önkormányzati társulások, illetve oktatási, közművelődési, közösség- és családsegítő és egyéb szociális intézmények, amelyek tevékenységüket legalább két éve ténylegesen folytatják és nincs köztartozásuk.

A Civil Alapra mindkét témakörben három kategóriában lehet pályázatot benyújtani:

  • 2000 és 9999 CHF (481 560 – 2 407 560 Ft) nagyságú kisprojektek;
  • 10 000 és 49 999 CHF (2 407 800 – 12 038 760 Ft) nagyságú középprojektek;
  • 50 000 és 100 000 CHF (12 039 000 – 26 078 000 Ft) nagyságú nagyprojektek.

Az Ösztöndíj Alapra – 50 000 és 150 000 CHF (12 039 000 – 36 117 000 Ft) nagyságú pályázatokat lehet benyújtani.