Decade of Roma Inclusion 2005 – 2010

2011 február 2-4.

Helyszín: Prága, Csehország

Téma: Improving access to housing for roma: good local practices, funding and legislation.

Február 2.:

Fakultatív kirándulás- Roudnice nad Labem, találkozás a helyi közösséggel, hatósági személyekkel

A szociális lakásépítés, ingatlanspekuláció és a külterületre való, méltatlan körülmények közé való kiköltöztetés példáját láthattuk Roudnice nad Labembe.

A kezdeti szakaszban három tömbből álló lakóépületcsoportot építettek a városhoz közeli telkekre szociális lakásként. Ez a három épület jelenleg három különböző képet mutat. Az egyik teljesen üresen, nyílászárók nélkül áll, a másik felújítás alatt -ottjártunkkor ugyan még nem lakták, de már csak apróbb munkálatok hiányozhattak- a harmadikban pedig egy helyi szociális szervezet működik.

Az önkormányzat az eredeti funkciótól úgy fosztotta meg az épületeket, hogy felvásárolta a lakásokat, majd körülbelül annak háromszorosáért értékesítette. Sajnos, hogy eredetileg milyen tulajdonban voltak, és hogy mindez milyen folyamatokon keresztül zajlott nem világos számomra, de még a helyi szociális szervezet képviselőinek is voltak sötét foltok a történetben.

a belvárosból kiköltöztett roma családok elhelyezése Roudnice nad Labem városban – fotó a galériában!

Kirándulásunk második célja az a külterületi "szociális lakás", amibe az itt lakók egy része kényszerült költözni. Érdekképviseletük nemigen lehetett, mert az egyik idős néni kihangsúlyozta, hogy nem tudta, milyen szerződést ír alá és eredetileg három hónapra költöztették ide. (Ennek több mint másfél éve.)

Az egyik ingatlanfejlesztő mutatta be a "felújított házat", ami egy ipartelep szomszédságában a város külterületén futó vasúti síneken túl húzódik. A később tapasztalt műszaki állapotok, nem feleltek meg az előrebocsátott állapotokkal. (Erre részletesen kitérek a blogra szánt beszámolóban.)

A helyi hatósági szervekkel való találkozás egy kissé szürreális volt. Nyitásként fellépett a helyi roma táncos csapat, a helyi ifjúsági klubszerű épületben. Körülbelül 25 évet utaztunk az időben. (Presszó kávé, alumínium kanál, gömb csillár, nehéz függöny, mozgó világító művirág,… mint kellékek.)

A polgármester pedig, miután elmondta a saját nézőpontjából a történetet (tolmáccsal, percenként szünetet tartva), hivatalos megbeszélésre hivatkozva távozott.

Február 3.:

Nyitó ülés:

A konferencianyitó ülésén általánosságban szó esett a lakhatásról, mint alapvető emberi jogról.

Az FRA képviseletében Eva Sobotka beszélt a legutóbbi kuatatásaik adatairól.

A „nagy kérdés”:Ha a felújításokkal (akár életveszély elhárításokkal) tulajdonképpen a szegregációkat erősítjük, akkor az-e a jó magatartás, hogy ezt figyelmen kívűl hagyva csak az integrációt elősegítő beavatkozásokat kapjanak támogatást vagy el kell fogadni ezt a helyzetet, és a lakhatási körülményekre kell koncentrálni. Tehát kapjanak támogatást a felújítások.

Erre igazából senki nem tudta a választ. Raquel Rolnik (UN Special Rapporteur on Housing) tette hozzá, hogy valószínüleg mindkettőre szükség van és ezeket projekteket párhuzamosan kell futtatni egymás mellett.

(Hegedűs Józseffel egyetértettünk abban, hogy ez rengeteg pénzbe kerül. Ennek a nézetnek az eredménye az lesz, hogy területenként különböző lesz a hozzáállás.)

A lakhatási problémák javításának céljaként megemlítették, hogy alapvető cél, hogy a következő generációnak „legyen választása”. Azaz az oktatás, infrastruktúra jelentőségét hangsúlyozták.

A felelősségről a jegyzetembe egy ábra került:

Ezek szerint a mi és a civilek felelőssége a közös halmaz?

Workshop: HOUSING AND CONFLICT

–               Moderátor: Catalin Brescue (építész, Románia)

–               Előadók:

Claude Kahn (korábban COHRE, Centre on Housing Rights & Eviction)

Nabeel Hamdi (Oxford Brooks, építész)

http://www.youtube.com/watch?v=yjrIVjSK6oA

Catalin előadása:

„A végső megnyilvánulása a konfliktusnak, mikor a hatóságok különböző beavatkozásokat végeznek.”

Példákat mutatott –fotók formályában-, különböző roma gettókról, „lakókörnyezetről.”

Mesélt egy romániai esetről a ’70-es évekből, amikor a hatóság jó állapotú házakat rombolt le. Említett egy görög példát, amikor a konkrétan pénzt adtak roma családoknak és hagyták, hogy ők döntsék el, hol szeretnének telket a házukhoz.

Mivel a konferencia fő vonala a jó példák megkeresése, kihangsúlyozta, hogy kísérletezés nélkül, hibák elkövetése nélkül nem fogjuk meg találni a jó példákat. De Catalin fő mondanivalója- szerintem-, hogy mielőtt hozzálátunk egy lakhatási, vagy telepfelszámolási projekthez, rendelkezni kell egy nagyon jó analitikus képességgel. (Azt hiszem ezt építészként mondta.

Claude:

„A hatóság a kulcs-játékos.” (Municipality is the keyplayer.)

Ennek demonstrálására egy Fülüp- szigeteken (Naga City) történt esetről mesélt. Ami megütötte a fülemet, az az időintervallum, ami alatt ez lezajlott. 20 év alatt 15 000 lakást építettek infrastruktúrálisan jól kiépítve.

A projektek sikerének másik kulcsaként az emberek bizalmát nevezte meg.

A az emberek jogainak érvényesítése, a gazdasági jólét és a lakhatási problémák megoldása akkor vezet eredményre, ha mindezek fejleszése/érvényesítése párhuzamosan fut.

Azon felül, hogy az emberek lakhatási körülményeit fejlesztik közösség építés (akár gazdasági) is feladat.

Nabeel:

Inkább teoretikus, mint gyakorlati volt az előadása. Főként a jó elveket kereste a „jó” példák helyett.

„Így nem csoda, ha azt mondja, az, amit a lakás/ház/otthon jelent, sokkal fontosabb, mint ami.”

Nabeel Hamdi elméleti diagrammja a lakhatási fejlesztések akadályairól – fotó a galériában!

Plenáris ülés:

A lakhatás a diszkriminációnak lehet az egyik eszköze.

Fontos a kommunikáció:

        nemzeti kötelezettség vállalás – helyi civil szervezetek

        városfejlesztési politika – jól sikerült pilot projektek

között.