Integrom Program – Autonómia

Integrom Program

-

Görcsök, félelmek, kapcsolati hiányok, „úgysem vesznek fel, mert cigány vagyok” (és tényleg nem veszik fel, mert cigány): hiába a diploma, sok roma fiatal reménytelenül keres szakmájának, végzettségének megfelelő állást.

Nagyon sok alulképzett, munkanélküli roma embert támogattunk már abban, hogy megkapaszkodjon a munkaerőpiacon, vagy legalább meg tudjon élni valahogy. Az Integrom programban viszont már végzett vagy felsőoktatásban tanuló roma fiatalokat segítünk ahhoz, hogy piacvezető magyarországi nagyvállalatokhoz kerüljenek irodai, adminisztratív vagy szakmai pozíciókba.

 

tovább

 

„Fehérgallérossá” válni egy nagy cégnél mind pénzben, mind szakmai karrierlehetőségekben olyan ugrás, melyet segítség nélkül nem sokan tudnának megtenni. Ezért indítottuk el az Integromot.

 

„A képzés alatt olyan alapokat fektettek le, és olyan önbizalmat is adtak, ami egy olyan embernek, aki nyitott arra, hogy egy picit elmozduljon a megszokott életéből, pont elég.”

Csatlós Melinda, az Integrom résztvevője – telefonos ügyfélszolgálati munkatárs a Magyar Telekom Mobil Call Centerében.

 

A programot az Autonómia Alapítvány és a Boston Consulting Group tanácsadó cég vezeti. Nagyvállalatok, romákat segítő civilek, trénerek, tanácsadó cégek fogtak össze azért, hogy képzett roma fiatalok az ország legjobb cégeinél hosszú távú karriert jelentő álláshoz jussanak.

73 fiatalból eddig 11 kapott állást nagyvállalatoknál.

A 2014-ben indult program első két, kísérleti évében a roma fiatalokat abban erősítettük, hogy sikeresebbek legyenek a toborzási folyamatokban. A vállalatokkal rendszeresen egyeztetünk, hogy a jelentkezőknek valóban megfelelő pozíciókat tudjanak biztosítani, és szükség esetén rugalmasan tudják kezelni a kiválasztási folyamatokat.

„A sokszínűség gazdasági érték is. Az, hogy valaki más, rengeteg új dolgot tud behozni egy kultúrába, egy üzleti működésbe.”

Szomolányi Katalin, a Magyar Telekom Vállalati Fenntarthatósági Központjának vezetője

 

A résztvevők toborzását helyi roma szervezetek és roma vezetők segítik:

Add a kezed – az esélyegyenlőség megteremtésének segítése az oktatásban és a munkaerőpiacon közhasznú Egyesület Nyíregyházán;

Aparhanti Független Roma Egyesület Tolna Megyében;

Dógi János Békéscsabán;

valamint roma egyetemi hallgatókat támogató szervezetek: a Romaversitas Alapítvány, a HBLF-ROMASTER Alapítvány, a Roma Education Fund és az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány.

A résztvevők felkészítésében fontos szerepet vállal több vállalat is. A Hays a toborzási folyamatra készíti fel a résztvevőket, míg a Dramatix kommunikációs képzéseket tart számukra.

A programhoz az második év végére több mint tizenöt vállalat csatlakozott lehetséges munkaadóként.

 

„Én a tudásom alapján kerültem át rendszergazdának. Nem volt benne az, hogy én cigány vagyok, hogy hátrányos helyzetű vagyok, hogy nekem lehetőséget kell adni – nem. Teljes mértékben azért kerültem oda, mert az elvárásoknak megfeleltem.”

Kovács Richárd, az Integrom résztvevője – Master data rendszergazda a Budapest Banknál

 

Az Integrom új szakaszában a résztvevőket és a munkáltató vállalatokat is szélesebb körű szolgáltatásokkal szeretnénk támogatni. Hosszú távon olyan modellt hozunk létre, amely bizonyítottan hatékony eszközöket alkalmaz a roma integráció és foglalkoztatás területén.

A program aktuális részletei és a jelentkezési lap a www.integrom.hu oldalon érhetőek el.