Az Alapítvány 2014. évi beszámolója és közhasznúsági melléklete

-

DOKUMENTUMOK:

 

Autonómia Alapítvány – 2014. évi egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet

Autonómia Alapítvány – A 2014. évi közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló

Független Könyvvizsgálói Jelentés

 

NARRATÍV BESZÁMOLÓ:

 

EU-s forrásokkal a romák integrációjáért s forrásokkal a romák integrációjáért s forrásokkal a romák integrációjáért

Forrás/Támogató
Open Society Foundations

Támogatás teljes összege
419.200 USD

Tárgyévben felhasznált összeg
81.025.605 Ft

Közhasznú tevékenység megnevezése
Nemzeti etnikai és kisebbségekkel kapcsolatos tevékenységek Közhasznú tevékenységhez kapcsolódó közfeladat, jogszabályhely 2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól

A programról
Az elmúlt évek tapasztalatai arról győztek meg bennünket, hogy akkor eredményes egy helyi ötlet kidolgozása, megvalósítása, ha a helyben élő romák a kezdetektől részt vesznek a folyamatban. A 2009 óta futó programban 2014-ben nyílt pályázati felhívással, több mint 70 jelentkezőből 10 roma koordinátort választottunk, akik közül négyen vidékfejlesztéssel foglalkozó szervezetet/Leader akciócsoportokat, négyen civil szervezetet és ketten települési önkormányzatok stábjait erősítették. A koordinátorok az alapítvány munkatáraiként a helyi partnerekkel egyeztetett munkarend szerint segíttették a helyi fejlesztéseket, havonta esetmegbeszélő találkozókat szerveztünk számunkra, s minden koordinátor munkáját egy, az alapítványnál régóta dolgozó mentor segítette.
Olyan, a romaintegráció területén elkötelezett helyi partnereket kerestünk, amelyek szerettek volna hatékony, valódi változást eredményező, a romák integrációját elősegítő helyi kezdeményezéseket megvalósítani. A partner települések a következők lettek:
Bátonyterenye, Mezőcsát/Ároktő, Nagykanizsa, Nagykálló, Tevel, Pécs, Barcs, Szászvár, Mélykút/Katymár
Fenti célok elérése érdekében több egymásra épülő elemet valósítottunk meg:
Kapacitásfejlesztés
– Képzéseken, tanulmányutakon való részvételt biztosítottunk nem csupán a koordinátorok, hanem más a helyi fejlesztésekben érintett személyeknek, szervezeteknek.

Kis összegű támogatási program
– Maximum 600 ezer forint mértékű támogatás biztosítottunk egy a helyi szereplők által közösen kidolgozott romaintegrációt célzó kis projektekhez, melynek elsődleges célja a közösségi tervezés és bevonás eszközeinek kipróbálása.

Helyi roma koordinátor alkalmazása
– A program keretében az Autonómia Alapítvány egy-egy helyi roma koordinátor teljes bérköltségét biztosította 2014. december 31-ig. A koordinátorok aktívan részt vettek a helyi roma integrációs kezdeményezések tervezésében és megvalósításában. A koordinátorok kiválasztásában és feladatainak meghatározásában az Autonómia Alapítvány és a támogatott szervezet (a helyi akciócsoport, roma civil szervezet, települési önkormányzat) közösen döntött.

Projektfejlesztés uniós és más pályázati felhívásokra, szakértői támogatás
– Közreműködés a Helyi Fejlesztési Stratégiák (HFS) fejlesztésében/ frissítésében
– helyi, térségi roma szereplők beazonosítása, felkészítése és bevonása a tervezésbe
– helyi partnerségi együttműködés elősegítése
– HACS elnökség, munkaszervezet felkészítése a szegénység ellenes és roma integrációs programok megtervezésére/lebonyolítására. Ugyanezen emberek érzékenyítése szegénység/roma ügyben.
– Segítség/motiváció ahhoz, hogy a helyi akciócsoportok a későbbiekben ESZA-s forrásokat pályázzanak meg és hatékonyan/megfelelő tartalommal pályáztassák tovább helyben.
– Pályázatra alkalmas helyi/térségi civilszervezetek és más releváns szereplők (pl önkormányzatok) kapacitásfejlesztése.
– Helyi kis projektek generálása az aktuálisan elérhető kiírásokra.
– Helyi potenciális pályázatíró és projekttervező szakemberek képzése.

A program számokban
• Roma integrációs projektek megvalósítására partnerség építés segítése több mint 50 településen;
• Kilenc projekttervező képzés strukturális alapokra 149 résztvevő számára;
• Két hazai tanulmányút szervezése önkormányzati munkatársak és roma aktivisták számára;
• 19 kis roma integrációs közösségi program támogatása;
• 72 fejlesztett és 69 benyújtott roma integrációs projekt összesen 4,6 millió euró értékben.
Egy gondolat a jövőről
Ez az egyik legnagyobb és leglátványosabb eredményeket felmutató programunk, melyhez gyakorlatilag az összes többi roma integrációs programunk köthető, ezért a folytatáshoz fontos lenne támogatót találnunk.

 

Polgármesterek EU forrásokkal a romák integrációjáért (MERI)

Forrás/Támogató
Open Society Foundations

Támogatás teljes összege
10.014.458 Ft

Tárgyévben felhasznált összeg
4.290.314 Ft

Közhasznú tevékenység megnevezése
Nemzeti etnikai és kisebbségekkel kapcsolatos tevékenységek

Közhasznú tevékenységhez kapcsolódó közfeladat, jogszabályhely
2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól

A programról
A Polgármesterek EU forrásokkal a romák integrációjáért program egy hálózati együttműködés alapjait teremtette meg. Olyan magyarországi településeket, polgármestereket fog egybe, akik a romák befogadása terén jó gyakorlatokkal rendelkeznek, illetve helyi tevékenységeiket szeretnék továbbfejleszteni. A program hátterét az a felismerés adta, hogy a Strukturális Alapok forrásai kevéssé jutnak el lokális szintre, ez fokozottan érvényes a társadalmi kirekesztettség terén. Az Európai Bizottság támogatásával elindult program erősíteni szeretné azokat a kezdeményezéseket, amelyek helyben befogadó (inkluzív) módon használják a közösségi forrásokat.

Mi történt 2014-ban?
A Belügyminisztérium közfoglalkoztatási modellprogram – pályázatot hirdetett meg az év elején. A program résztvevői polgármestereit egy közös gondolkodásra hívtuk, ahová a minisztériumtól is sikerült kompetens előadót kérni. A 2014. január 21-én tartott workshop keretében nem csak magáról a pályázati felhívásról, hanem általában a közfoglalkoztatásról is szó esett.
6 település 12 delegáltjának részvételével 2014. február 26-27-én kommunikációs képzést tartottunk. A képzést Bernáth Gábor és Varga Márta tartotta. A gyakorlati elemekkel megvalósuló képzés témája a professzionális kommunikáció és PR volt, hogyan lehet stratégiailag jól felépítetten közvetíteni helyben a roma integrációs törekvéseket. A résztvevők az új elméleti – gyakorlati ismeretek elsajátításán túl számos országos médium munkatársával is találkozhattak.
2014. március 3-5 között tanulmányutat szerveztünk Pécsre. A helyszínválasztás mellett szólt, hogy Pécsett a közelmúltban számos inkluzív fejlesztés valósult meg szegregált lakókörnyezetben, és a tanulmányút ideje alatt is további fejlesztések voltak kidolgozás alatt. A települések munkatársai közelebbről megismerkedhettek a hivatalon belüli munkamegosztással, a szociális városrehabilitációs tapasztalatokkal. A pécsi helyszínek után a Sásdi Kistérségben folyó Gyerekesély Programot látogattuk meg. A találkozó zárásaként megismertük a települések helyi esélyegyenlőségi programjait, valamint a 2014-2020 közötti időszak tervezés alatt álló Operatív Programjainak várható előírásait a helyi esélyegyenlőségi programokra.
A tanulmányúton 4 településről 8 fő vett részt.

Egy gondolat a jövőről
Bár bíztató ígéreteket kaptunk a program folytatására, ám a támogató végül mégis elállt a további finanszírozástól, így a program 2014. márciusában véget ért. A folytatásról azonban nem tettünk le, amennyiben lehetőség adódik, szeretnék tovább vinni a programot.

 

EGT/Norvég Civil Támogatási Alap
Forrása/támogató
Az EGT brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda

Teljes költségvetés
96.752.400 Ft

Tárgyévben felhasznált összeg
25.320.282 Ft

Közhasznú tevékenység megnevezése
Bel-, és külföldi adományok gyűjtése az Alapítvány céljainak megvalósításához

Közhasznú tevékenységhez kapcsolódó közfeladat, jogszabályhely
2011. évi CLXXXIX. tv. 6. § a), b)

A programról

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap átfogó célja, hogy „segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételét a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában”. A támogatók döntése értelmében ezen belül az Alap kiemelt figyelmet fordít az emberi és kisebbségi jogokra (etnikai, vallási, nyelvi, valamint szexuális orientáció alapján), a jó kormányzásra és átláthatóságra, a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni harcra, a megkülönböztetés és a társadalmi egyenlőtlenségek, a szegénység és kirekesztés elleni fellépésre valamint a nemek közti egyenlőségre, beleértve a nemi és családon belüli erőszakot. Mindennek érdekében az Alap az alábbi részterületeken kidolgozott projektekhez nyújt támogatást:
• emberi jogok és demokrácia;
• női jogok és esélyegyenlőség;
• szervezet- és közösségfejlesztés;
• ifjúsági- és gyermekügyek;
• környezetvédelem és fenntartható fejlődés;
• jóléti szolgáltatások társadalmilag sérülékeny csoportoknak;
• társadalmilag sérülékeny csoportok megerősítése (fókusz: roma integráció).

Mi történt 2014-ben?

A 2013-ban elindult programba az Autonómia Alapítvány 2014-ben továbbra is a jóléti szolgáltatások társadalmilag sérülékeny csoportoknak valamint a társadalmilag sérülékeny csoportok megerősítése (fókusz: roma integráció) témakörökben beadandó kisprojektekért volt felelős.

2014-ben folytattuk az Alap első, még 2013-ban megjelent kiírásában támogatott projektek szerződéseinek követését. Miközben látogattuk a 32 futó projektet, fogadtuk és feldolgoztuk a projektbeszámolókat, előkészítettük illetve januárban megjelentettük a második illetve szeptemberben a harmadik kiírást, értékeltük a júniusban illetve a decemberben beérkezett pályázatokat, szerződéseket kötöttünk.

2014-ben a szervezetek már csak kis- és közepes projektekkel pályázhattak, olyan projektekkel, amelyek célja a saját szűkebb és szélesebb közösségük fejlesztése. E fejlesztések eredményeképpen a szervezeteknek képessé kell válniuk arra, hogy helyi és általános közcélok érdekében saját erőforrásaikat mozgósítják, és ezáltal erősítik részvételüket a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában.

A kiírásokat a tavaszi és az őszi meghirdetés esetében is tucatnyi, többségében vidéki fórumon népszerűsítettük, több száz pályázni szándékozó szervezettel találkoztunk személyesen. Munkatársaink egészen a beadás pillanatáig ügyeletet tartottak és segítettek a pályázóknak a felmerülő technikai és egyéb problémák megoldásában.

A formai előszűrés után a pályázatok tartalmi értékelése következett külső szakértők bevonásával, a norvég és a magyar állam megfigyelőinek jelenlétében a pályázati felhívásban és az értékelési szabályzatban ismertetett szempontok szerint. Az eredményhirdetés követően értesítünk a nyerteseket, megkezdődött a szerződéskötés.

A kis- és közepes projekteken túl
– TE IS MOZGASD BE A VILÁGOD! – címmel műhelynapokat szerveztünk Győrben, Szegeden és Budapesten azért, hogy mind több valódi részvételen alapuló projektterv szülessen.
illetve egy alkalommal
– NE MÁST OKOLJ, INKÁBB BLOGOLJ! – címmel blogger workshopot tartottunk támogatandó a gyűlöletmentes kommunikációt. Ezen az érdeklődő civilek és állampolgárok ismerkedhettek meg a blogolás fő eszközeivel és szempontjaival. A résztvevők megvitattak számos kommunikációs és konfliktuskezelési kérdést, amelyekkel mindannyian szembesülünk, amikor hangot adunk a neten tényeknek és véleményeknek, és amikor másokat is be kívánunk vonni egy gyűlöletmentes, partneri kommunikációba.

A program számokban

Témakör F. Jóléti szolgáltatások társadalmilag sérülékeny csoportoknak G. Társadalmilag sérülékeny csoportok megerősítése (fókusz: roma integráció)
2014-ben a beadott pályázatok száma 241 db 180 db

2014-ben támogatott pályázatok száma 21 db 18 db
Támogatási összeg (EUR) 591 076 € 646 165 €

A projektekről részletek a www.norvegcivilalap.hu oldalon a támogatott projektek menüpont alatt találhatók. Köztük számos szociális innovációt, inspiratív ötletet megvalósító projekt, melyek követése az alapítvány stábjának szakmai épülését is segíti.

Nehézségeink a megvalósítás során

A program kapcsán a magyar és norvég állam között kialakult vita nagyban nehezítette nem csupán a program végrehajtását, de eddig nem tapasztalt kihívások elé állította az egész Alapítványt is.

A magyar kormány belügyekbe való beavatkozással vádolta a donor országokat, a programot pedig – idegen zsoldosnak kikiáltva a végrehajtásban résztvevőket – szerette volna teljes ellenőrzése alá vonni.

2014 júniusában a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálatot kezdett a Konzorcium tagjainál, így az Autonomia alapítványnál is. Ez október közepére lezárult, de az esetleges megállapításokról és a vizsgálat eredményéről a beszámoló időpontjáig tájékoztatást nem kaptunk. Ezt követően decemberben a KEHI kérte a NAV-ot, hogy függessze fel az Alapítvány adószámát.

Az Alapítvány a folytatódó vizsgálat és állandósuló kormányzati nyomás mellett is betöltötte küldetését és a vállalt programokat terv szerint megvalósította.

Egy gondolat a jövőről

Az adószám felfüggesztéséhez fellebbezésünk eredményeként kapcsolódó bírósági eljárások kimenetét nem ismerve 2015-ben tervezzük a programban elérhető támogatások 95%-ának kiosztását, s amennyiben a bírósági döntések számunkra kedvező eredményt hoznak, a programot 2017 áprilisában mi tervezzük lezárni.

 

Kiegészítő Támogatások Program

Forrás/Támogató
Open Society Foundations

Támogatás teljes összege
76.482.007 Ft
Tárgyévben felhasznált összeg
26.340.388 Ft

Közhasznú tevékenység megnevezése
Nemzeti etnikai és kisebbségekkel kapcsolatos tevékenységek

Közhasznú tevékenységhez kapcsolódó közfeladat, jogszabályhely
2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól

A programról
A Kiegészítő Támogatások Program az „EU forrásokkal a romák integrációjáért” program kiegészítő szolgáltatása. Az Európai Unió Strukturális Alapjaiból támogatott projektek olyan kihívások elé állíthatják a megvalósító szervezeteket, melyekhez a támogatótól nem minden esetben kapnak intézményesített segítséget. Még az alaposan előkészített projektek esetében is támogatást igényel a projektmenedzsment, a szakmai megvalósítók feladata. A projektek zökkenőmentes pénzügyi lebonyolítása ugyancsak alapos előkészületeket igényel; a részleges vagy teljes mértékű utófinanszírozás pénzügyi nehézségeket okozhat a szervezet életében. A Kiegészítő Támogatások Program a fenti problémákra való felkészüléssel, és következetes, a végrehajtást támogató szakértői segítségnyújtással, továbbá szükség esetén pénzbeli támogatással is segíti a kedvezményezetteket.

Mi történt 2014-ben?
A 2012 májusában indult program 2014-ben csak egy új visszatérítendő támogatást ítélt meg, egyébként a korábban jóváhagyott támogatások elszámolását és a több részletben megítélt támogatások kifizetését bonyolította. 2014. március 31-én lejárt a program (már így is meghosszabbított) futamideje; Burka Viktória kolléganőnket nem tudtuk tovább alkalmazni. A program az OSI-tól lehetőséget kapott a folytatásra, de csökkentett keretösszeggel (332,278 USD), és személyi költségek nélkül.
A program záró rendezvényét 2014. március 31-én tartottuk a Kesztyűgyárban. A működési költségek csökkenése ellenére a program tovább működött, év végén pedig lehetőséget kaptunk arra, hogy a 2015. február 15-ig tartó megvalósítási időszakot 2015. december 31-re hosszabbítsuk meg.

Egy gondolat a jövőről
2015-ben arra számítunk, hogy egyrészt a tanoda pályázatok zárása, másrészt a remélhetőleg megjelenő új EU-s pályázatok megkezdése miatt ismét számos szervezet fogja igénybe venni a kiegészítő finanszírozási lehetőséget. Igaz, hogy ebben az időszakban már csak visszatérítendő támogatást tudunk biztosítani; de a tapasztalatok szerint ez is vonzó lehetőség a piaci hitelekhez képest.

 

Integrom program

Forrása/támogató
Open Society Foundations

Teljes költségvetés
22 950 USD

A programról
A program egy kísérleti roma foglalkoztatási program, amely tanult – középfokú vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező – roma fiatalokat támogat abban, hogy nagyvállalatokhoz kerüljenek elsősorban irodai, adminisztratív vagy szakmai pozíciókba.
A program az Autonómia Alapítvány és a Boston Consulting Group tanácsadó cég együttműködésében valósul meg, valamint helyi roma szervezetek és roma egyetemi hallgatókat támogató szervezetek segítenek a résztvevők elérésében, motiválásban.
A résztvevők felkészítésében fontos szerepet tölt be több vállalat is. A Hays a toborzási folyamatra készíti fel a résztvevőket, míg a Dramatix kommunikációs képzéseket tart számukra.
A programhoz az első év végére tíznél több vállalat csatlakozott lehetséges munkaadóként.
Mi történt 2014-ben?
A program első, kísérleti éve zajlott 2014-ben.
3 képzést szerveztünk, amely során a roma fiatalokat abban erősítjük, hogy sikeresebbek legyenek a toborzási folyamatokban. A vállalatokkal rendszeresen egyeztetünk, hogy a jelentkezőknek valóban megfelelő pozíciókat tudjanak biztosítani, és amennyiben szükséges, rugalmasan tudják kezelni a kiválasztási folyamatokat. A résztvevő vállalatok HR vezetőivel egy workshopot szerveztük a program időközi értékelésére és a vállalati toborzási folyamatok megosztására.
A program számokban
A 3 képzésre 95 roma fiatal jelentkezett, 45-en vettek részt a képzésen. A képzésben részt vevők nagy része részt vett vállalati interjúkban. 12-en kaptak állásajánlatot, 7-en helyezkedtek el sikeresen.

Egy gondolat a jövőről
A kísérleti év 2015 első felében zárul. A program értékelése alapján új szakaszt tervezünk, amelyben a résztvevőket és a munkáltató vállalatokat is szélesebb körű szolgáltatásokkal támogatjuk. Hosszú távon olyan modellt szeretnénk létrehozni, amely kipróbált és bizonyítottan hatékony eszközöket alkalmaz a roma integráció és foglalkoztatás területén.

 

Svájci-Magyar Civil Alap

Forrása/támogató
Svájci Külügyminisztérium

Teljes költségvetés
31.494.489 Ft

Tárgyévben felhasznált összeg
13.889.964 Ft

Közhasznú tevékenység megnevezése
Bel-, és külföldi adományok gyűjtése az Alapítvány céljainak megvalósításához

Közhasznú tevékenységhez kapcsolódó közfeladat, jogszabályhely
2011. évi CLXXXIX. tv. 6. § a), b)

A programról
A szociális és környezetvédelmi területen, az Észak-magyarországi és Észak-alföldi régiókban (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyék) tevékenykedő civil szervezetek megerősítését és kapacitásuk növelését pályázati programot az Autonómia Alapítvány az Ökotárs Alapítvánnyal (konzorciumvezető), a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal (DemNet) és a Kárpátok Alapítvány-Magyarországgal együttműködve hajtja végre. Az Autonómia Alapítvány a szociális tématerületen végrehajtott projektekért felelős.

Szociális szolgáltatások nyújtása:
• a szociális szolgáltatások és az egészségügy terén, valamint a szociális védőháló egyéb alrendszereiben tevékenykedő állami szereplők és a szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek által le nem fedett, (hiány)területek azonosítása és modellértékű szolgáltatási programok kidolgozása illetve működtetése többek között a fogyatékkal élők, munkanélküliek, hajléktalanok, idősek, gyermekek, nők, kábítószer-használók számára;
• állami és nem állami szereplők együttműködésének javítása;
• a szociális szolgáltatásokra vonatkozó új vagy már létező standardok, előírások továbbfejlesztése az érdekeltek széles körének bevonásával, a kormányzati, önkormányzati szervek és civil szervezetek közötti együttműködés kialakításával, illetve – az adott helyzethez és a lehetőségekhez mérten – helyi jogalkotási kezdeményezések révén;
• kapacitásbővítés annak érdekében, hogy a civil szervezetek jó minőségű szolgáltatásokat tudjanak nyújtani (beleértve például egyes tevékenységek engedélyeztetését) és az intézményrendszer egyenrangú partnereként tudjanak tevékenykedni, beleértve a külső (humán és pénzügyi) erőforrások bevonását, az átláthatóság és elszámoltathatóság követelményeivel kapcsolatos ismereteket, különös tekintettel a helyi környezetben végzett szociális szolgáltatásokra;
• a roma népesség társadalmi befogadását és integrációját elősegítő modellértékű projektek és szolgáltatások kidolgozása és működtetése;
• a civil társadalom bevonásának erősítése, különös tekintettel az önkéntesség erősítésére és olyan újszerű, innovatív megközelítések kidolgozására, amelyek jelenleg hiányoznak az adott terület eszköztárából (külföldi, vagy más helyütt kipróbált módszerek adaptációja; közösségi részvételre alapozott fejlesztések; különböző szakterületek, szektorok együttműködéséből adódó szinergiák kiaknázása).

A Svájci-Magyar Együttműködési Programról

A kibővült Európai Unió gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeinek csökkentésére, Svájc pénzbeli hozzájárulást nyújt azoknak az országoknak, amelyek 2004. május 1-én csatlakoztak az Unióhoz. A program keretében Svájc összesen 130,7 millió svájci frankkal (kb. 31 milliárd Ft) támogatja Magyarországot. Az együttműködési program a következő területekre koncentrál: az alapinfrastruktúra és a környezet, egészségügy, a magánszektor ösztönzése, kutatás, partnerség és civil szervezetek tevékenysége a környezeti és társadalmi szektorban.
Svájc oly módon is hozzájárul az Európai Unió kibővítéséhez, hogy civil szervezetek számára támogatási alapot hoz létre (Civil Alap). Az alap célja, hogy elősegítse és megerősítse a civil társadalom részvételét az ország társadalmi-gazdasági fejlődésében, mert a civil társadalom központi szerepet játszik.

Mi történt 2014-ben?

A program második fordulójának meghirdetésére 2013. augusztusában került sor, majd az október 28-i határidőig 173 pályázat érkezett. A pályázatok elbírálása, a döntéshozatal 2014 elején zajlott.
A teljes kiosztható keret a szociális tématerületen 212 379 451 forint volt. Erre a keretre 469 238 353 forintnyi pályázói igény érkezett. Tekintve, hogy az első pályázati fordulóban a roma integrációs tárgyú projektekre elkülönített (indikált) keretösszeg felhasználásra került, a második körben nem voltak a roma tárgyú pályázatok megkülönböztetve.
A Szociális szolgáltatások nyújtása témakörben 2014. február 27-én hozott döntést a Kisprojekt Elfogadó Bizottság (KEB). A döntés alapján 236 133 089 forint odaítéléséről született döntés, mivel számolni kellett a visszalépésekkel.

A program számokban

II. Pályázati kör

Kisprojekt-végrehajtó neve Település Támogatás összege (HUF)
Elfogadott másság, együtt a fogyatékosokért Alapítvány Nyíregyháza 2 000 000
„ ADD A KEZED” Püspökladányi Nagycsaládosok Egyesülete Püspökladány 8 460 000
A “tevékenységközpontú pedagógiáért” Alapítvány Nyírtelek 2 000 000
A Csereháti Romákért és a Gyermekekért Monaj 2 139 000
Abaújszolnoki Hátrányos Helyzetű Emberek Egyesülete Abaújszolnok
2 160 000
BHIM RAO Egyesület Szendrőlád 11 990 500
Bükki Hegy és Sportmászó Egyesület Miskolc 5 821 000
Cukorbetegek Egri Egyesülete Eger 2 407 300
Csapókerti Baráti Kör Közhasznú Egyesület Debrecen 1 701 655
CSERFA Közhasznú Egyesület Rimóc 8 461 180
Debreceni Szegényeket Támogató Alapítvány Debrecen 4 647 420
Drogambulancia Alapítvány Miskolc 12 019 800
Együtt Közösen Egymásért Egyesület Nagybátony 9 720 316
Életsorsok Egyesület Nyíregyháza 3 150 000
Eu-Roma Országos Egyesület Debrecen 9 360 000
Európa Egyesület Nyíregyháza 8 090 415
Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep Egyesület Eger-Szomolya visszalépett
Fiatalok Képzését Szervező, Pogári Nevelését Támogató /FIKSZ PONT/ Egyesület Hajdúhadház 8 075 640
Fordulópont Kiemelkedően Közhasznú Egyesület Kemecse 2 158 200
Hegyközi Gombász Egyesület Bózsva 1 235 000
HUMAN-NET Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Humán Erőforrás Fejlesztési Alapítvány Nyíregyháza 1 674 300
Jablonczay Lenke Ifjúsági Egyesület Debrecen
10 525 700
Képviselők Országos Egyesülete Debrecen 2 100 000
KIRÁLD KÖZÖSSÉGÉÉRT EGYESÜLET Királd 2 160 000
Kornéliusz Háza Misziós Egyesület Szolnok 7 680 420
Magyarországi Falusi Cigányok Mezőgazdasági Szövetsége Hernádvécse 7 187 900
Megszólaló Kezek Közhasznú Alapítvány Miskolc
Munkaerőpiacon Maradás Egyesület Debrecen 1 319 960
Népi Mesterségek és Hagyományok Háza Szociális Szövetkezet Salgótarján 11 720 000
ÖCSÖDI ROMA ÖNSEGÍTŐ EGYESÜLET Öcsöd 2 000 000
Palóc Hálózati Szövetség Salgótarján 4 794 416
Rimóci Ifjúsági Egyesület Rimóc visszalépett
Siroki Roma-Magyar Egyesület Sirok 11 943 000
Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület Nyírgyulaj 5 117 600
Szabolcsi Közösségfejlesztő és Vállalkozás élénkítő Szociális Szövetkezet Nyíregyháza 3 148 200
Szertelen Egyesület Debrecen 8 277 440
Szúcs Községért Egyesület Szúcs 12 023 500
Új ÉFOÉSZ Tarnai Ottó Egyesület Nyíregyháza 2 115 000
Vanyarci Polgárőrség Vanyarc visszalépett

A program lebonyolítását akadályozta, hogy a Miniszterelnökség 2014. december 19-én bejelentette, hogy a KEHI megállapításaira alapozva ún. szabálytalansági eljárást indít, mivel felmerült a gyanú, hogy a programot lebonyolító alapítványok a svájci és norvég támogatásosztó programok menedzsment költségeit kétszeresen számolták el pénzügyi beszámolóikban. (A támogatott szervezeteknek járó támogatások és a féléves menedzsment díj kifizetése ekkor már mintegy négyhónapos csúszásban volt, amire decemberig semmiféle magyarázatot nem kaptunk.)
A vizsgálat lefolytatására a Miniszterelnökség a programban közreműködői szerepet kapott VÁTI jogutódját, a Széchenyi Programirodát jelölte ki. A vizsgálatra a jogszabályok 45 napos határidőt adnak. A Miniszterelnökség azonban a KEHI-től dokumentációkiegészítést kért, ami a megadott határidő számításának kezdőidőpontját befolyásolja. A helyszíni vizsgálat azóta érdemi megállapítások nélkül lezárult, ígéretet kaptunka a menedzsment díj kifizetésére.
Egy korábbi háromoldalú (sváci és Magyar állam valamint a konzorciumunk közötti) megállapodást követően a támogatott szervezetek hozzájutottak a támogatásukhoz, mivel a Széchenyi Programiroda átvette a kifizetői szerepet.

 

Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért program szakmai koordinációja
TÁMOP 5.1.3. – Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért I. komponens

Időtartam: 2010.05.01 – 2014.05.31.
Finanszírozója: Európai Unió/Magyar kormány
A támogatási összeg: 296 795 017 Ft
A támogatás Autonómia Alapítványra eső része: 151 159 252 Ft

Tárgyévben felhasznált összeg
19.953.627 Ft

Konzorciumi Partnerek: Közösségfejlesztők Egyesülete, Szociális Szakmai Szövetség, Lechner Lajos Tudásközpont (korábban VÁTI)

A programról

A program célja:

A „Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért” program 2010-ben azzal a céllal indult, hogy a szociális munka, a közösségfejlesztés, valamint a település- és vidékfejlesztési szakmák eszközrendszerével és együttműködésével segítse a mélyszegénységben élők társadalmi integrációját, mérsékelje a szegénység mélyülését, újratermelődését és területi terjedését. A közösségi kapcsolatok fejlesztését, egyes közszolgáltatások helyi szükségletekhez igazítását, valamint az érintett települések lakosságának aktivizálását a fenti célok elérésének eszközeiként jelölte meg a kiírás.
A támogatási program keretében 2011 és 2014 között 25 helyi projekt valósult meg a Dél-Dunántúl, Dél-Alföld, Észak-Alföld és Észak-Magyarország régiók leghátrányosabb helyzetű térségeiben.
A helyi projektek megvalósítóinak külső szakmai támogatójaként már a pályázati szakasztól kezdve nyomon követtük a konstrukció keretében megvalósult programokat. A támogató szolgáltatás és a projektekkel folytatott együttműködés tanulságai alapján szakmai és módszertani összefoglalókat és ajánlásokat készítettünk, amelyek mind a terepen dolgozó szakemberek, mind a döntéshozók számára hasznosak lehetnek a program befejezése után is.

Mi történt 2014-ben?

A projekt utolsó évében, a helyi konzultációk és műhelymunkák mellett, az elmúlt évek szakmai tapasztalatait összegző tanulmányokat és kiadványokat készítettük el, valamint lebonyolítottuk a program zárókonferenciáját.
Elkészült:
– a TÁMOP 5.1.3 program hatásvizsgálatának zárójelentése („A mélyszegénységben élők helyzete Magyarország legszegényebb kistérségeiben – kutatási beszámoló – A TÁMOP5.1.3 program hatástanulmánya”)
– három módszertani kiadvány:
 Az elsősorban szociális szakemberek számára összeállított, „Áttekintés a szegénységben élők társadalmi befogadását célzó fejlesztésekről” című anyag a helyi projektek sikeres kezdeményezéseiről írt esettanulmányokat dolgozza fel.
 A „Közösségi lehetőségek a mélyszegénység elleni küzdelemben – Önszerveződés és szakmaközi együttműködés” című kötet a közösségi megoldások iránt érdeklődők számára foglalja össze a közösségfejlesztés tapasztalatait a szegénységben élők integrációját célzó projektekben.
 A „Térségfejlesztők a szegénység elleni küzdelemben” című módszertani útmutató pedig bemutatja azokat a fókuszokat és tématerületeket, amelyeket a szegénység leküzdése érdekében érdemes bevonni a vidékfejlesztő, településfejlesztő munkába.

A program keretében elkészült írott anyagok és filmek megtalálhatók a www.melyszegenyseg.hu oldalon.

A program számszerűsíthető eredményei 2014-ben

Módszertani kiadványok 3 kiadvány
Hatásvizsgálat Zárótanulmány
Projektzáró szakmai konferencia 1 konferencia (kb. 150 résztvevő)