IDA (Individual Development Account) – Befektetés a jövőbe program – Autonómia

IDA (Individual Development Account) – Befektetés a jövőbe program

2005-11-30 -
2008-11-30
Donation Training Research

Az IDA (Individual Development Account)-módszer mintegy tízéves múltra tekinthet vissza az Egyesült Államokban. Jelenleg már számos országban működik sikerrel, bizonyítékul szolgálva arra, hogy a még a legszegényebb rétegek körében is lehetséges – több-kevesebb – rendszeres megtakarítás, amelyhez rendelt kiegészítő támogatás (adomány), az úgynevezett matching fund, korábban el nem érhető vagyoni célok kitűzését is lehetővé teszi. A Program lényege a havi rendszerességű, kötött összegű megtakarítás, amelyet a program kiegészít saját forrásából, valamint olyan pénzügyi képzést is biztosít a részvevőknek, mely csökkenti gazdasági kiszolgáltatottságukat és növeli pénzügyi, jogi ismereteik szintjét.

A Program előnye, hogy a résztvevők aktív részesei annak a folyamatnak, amely végén saját erőfeszítésük eredményeképpen elérik a kitűzött vagyoni céljaikat.

A Program rövid távú célja, hogy segítségével a résztvevők a megtakarítások révén befektethessenek saját jövőjükbe: vagyontárgyak felhalmozásába, gyermekeik oktatásába és családtagjaik egészségének megőrzésébe. A hosszú távú cél ugyanakkor egyrészt annak bizonyítása, hogy a feltételekhez kötött készpénzjuttatási programok hatékonyabbak és eredményesebbek, mint a jelenlegi szociális rendszerben nyújtott segélyek, valamint a fenti céllal összhangban annak elősegítése, hogy a rövid távú, pusztán létfenntartást biztosító szociális programokról a hangsúly inkább a rászorulókat a pénzügyi függetlenség elérésében segítő programokra kerüljön.

Ebben a tekintetben a Program sikere nem csak abban nyilvánul majd meg, hogy az bizonyos számú résztvevőt hozzásegít egyéni céljai eléréséhez, hanem abban is, hogy a kormányzat elfogadja és magáévá teszi a feltételekhez kötött készpénzjuttatási kezdeményezések alapját képező érveket, elméleteket és látásmódot, illetve felülvizsgálja a létfenntartást biztosítására irányuló szociális programokat, amelyek a kedvezményezettek hátrányos helyzetének megszüntetésére nem bizonyultak alkalmasnak.

A Program lehetőséget kínál az alacsony jövedelmű résztvevők számára, hogy aktívan hozzájáruljanak vagyoni helyzetük javításához, amelyen keresztül a következő közvetett célok is elérhetővé válnak:

  • ingatlanjaik piaci értéke nő;
  • mobilitásuk növekszik;
  • javul a munkaerő-piaci helyzetük, jövedelmük nő és kiszámíthatóvá válik.

Kiket céloz meg a program?

A programban a résztvevők megtakarításait kiegészítő vissza nem térítendő támogatás megszerzésére van lehetőség. A támogatás kedvezményezettje az Autonómia Alapítvánnyal szerződést kötő magánszemély. A megtakarításokat a magányszemély által, a programban résztvevő Völgység-Hegyhát Takarékban vezetett bankszámlára kell havi rendszerességgel befizetni. A kedvezményezetti jog (azaz a támogatás megszerzésének joga) más személyre át nem ruházható. Abban az esetben, ha a szerződő kedvezményezett személy nem tud vagy nem kíván tovább részt venni a programban, az addig megtakarított összeg (és a bankszámla kezelése feletti jogosultság) átszáll a bankszámla szerződésben megjelölt személyre.

Egyedi és külön elbírálandó esetekben lehetőség van az eredeti kedvezményezett más – közös háztartásban élő – személlyel történő helyettesítésére. (Döntésképtelenség vagy elhalálozás esetén.)

Megtakarítási célok, a támogatás mértéke

a.) Személyes anyagi gyarapodást szolgáló eszközök

  • Jogosítvány megszerzése (kivéve a segédmotorvezetőit).
  • Számítógép vásárlása, illetve részvétel számítógép-kezelői
    tanfolyamon.

b.) Lakhatással kapcsolatos beruházások

  • Lakás- és házfelújítás.
  • Lakás- és házbővítés.
  • Lakás- vagy házvásárlás.

c.) Vállalkozóvá válás

  • Vállalkozás alapításával és indításával kapcsolatos költségek. (A támogatásból
    csak az indítással kapcsolatos és beruházási jellegű kiadásokat lehet támogatni, azaz működési, rezsi vagy bérjellegű kiadásokra a támogatást nem lehet felhasználni.)

A megtakarítási periódus
A megtakarítási periódus függ az elérendő vagyoni cél bekerülési összegétől; a résztvevő
által vállalt havi megtakarítási összeg nagyságától és a program által nyújtható kiegészítő
támogatás mértékétől.

Az egyes megtakarítási célokhoz eltérő mértékű kiegészítő támogatást tud adni a program:

A kiegészítő támogatás

A program hozzásegíti a résztvevőket a kitűzött vagyoni cél eléréséhez, azaz a résztvevő havi megtakarítását a programbannyújtott támogatás csupán kiegészíti, jóllehet a kiegészítés mértéke magas: 2-300%. A rendszeres havi megtakarítás olyannyira fontos eleme a programnak, hogy annak elmaradása vagy rendszeres késése jogosulatlanná teszi a résztvevőt a kiegészítő támogatás megszerzésére.

A kiegészítő támogatást a résztvevők csak az egyéni megtakarítási időszak végén, azaz akkor kapják meg, ha a vagyoni cél eléréséhez szükséges olyannyira fontos eleme a programnak, hogy annak elmaradása vagy rendszeres késése jogosulatlanná teszi a résztvevőt a kiegészítő támogatás megszerzésére.

A kiegészítő támogatást a résztvevők csak az egyéni megtakarítási időszak végén, azaz akkor kapják meg, ha a vagyoni cél eléréséhez szükséges egyéni megtakarítás teljes egészében a bankszámlájukra került és a résztvevői együttműködési megállapodásban kitűzött megtakarítási ütemtervtől nem tértek el a megengedettnél nagyobb mértékben.

Vagyoni cél Kiegészítő támogatás mértéke Támogatásra jogosító megtakarítás maximális havi összege Maximális időtartam (hónap)
Jogosítvány 200% 6.000 Ft 18
Számítógép 200% 10.000 Ft 18
Vállalkozás 300% 10.000 Ft 24
Fürdőszoba-építés 300% 10.000 Ft 24
Ingatlanfelújítás / -bővítés 300% 10.000 Ft 24
Ingatlanvásárlás 300% 15.000 Ft 24

Részvételi feltételek

A programban történő részvétel szigorú vagyoni és jövedelmi helyzethez kötődő elbírálásának oka a program egyik fontos része. Mivel a program erőforrásai erősen korlátozottak, és tekintve hogy minden egyes nem indokolt eset más, rászoruló részvétele elől venné el a lehetőséget, következetes és közös bizalmon alapuló adatszolgáltatást várunk el minden jelentkezőtől, ezeknek az információknak a hitelességét az Autonómia Alapítvány munkatársai minden esetben ellenőrzik.

A program fő célcsoportját azok az a) alacsony jövedelmű és kis vagyonnal rendelkező személyek jelentik, akik b) egyértelmű, a programban támogatható úgynevezett vagyoni céllal, c) rendszeresnek tekinthető jövedelemmel és d) megtakarítási hajlandósággal bírnak.

Résztvevővé váláshoz e feltételek mindegyikének egyszerre fenn kell állnia. Erről az Autonómia Alapítvány munkatársai személyesen gyűjtenek információt. (Kérdőíves adatszolgáltatás, személyes felkeresés, egyéb igazoló dokumentumok bekérése.)

Vagyoni háttér

A programban elfogadható vagyoni háttér pontos szabályozására nincs lehetőség. Kizáró okoknak minősülnek azonban a következő okok:

  • A jelentkező vagy háztartásában élő személy tulajdonában (hitel- és jelzálogteher a piaci érték 2/3-át meghaladó mérték felett mentesítő tényező) álló ingatlan 12 millió forint felett;
  • A jelentkező vagy háztartásában élő személy tulajdonában lévő nagyértékű gépjármű (piaci érték magasabb mint 3,5 millió forint, hiteltartozás nem mentesít);
  • A jelentkező vagy háztartásában élő személy tulajdonában lévő (többségi tulajdon vagy részesedés) vállalkozás (vállalkozástípustól függetlenül), amelynek árbevétele az utolsó lezárt pénzügyi évben meghaladta a 8 millió forintot vagy adózás utáni eredménye meghaladta a 1,5 millió forintot;
  • Háztartásában lévő ingóságok, vagyoni tárgyak értéke meghaladja a programban elvárható vagyoni korlátot (összértékben körülbelül 3 millió forint; becsléssel megállapítva). Azaz ellentmondás van a jelentkezéskor közölt adatokhoz képest.

Jövedelmi háttér

A jövedelmi háttér megismerésének alapja a jelentkezők önbevallásán alapuló kérdőív. A kérdőív adatait a tanácsadók személyes találkozók során összevetik a résztvenni kívánó személy valós anyagi helyzetével. Szükség esetén kiegészítő dokumentumokat (bérjegyzék, adóbevallás) kérhetnek.

A jövedelmi háttér esetében figyelembe vesszük a kérelmező háztartásában egy főre eső jövedelmet. Így bármely jelentkező rendelkezhet magas havi jövedelemmel, ha a vele egy háztartásban élő személyek havi átlagos jövedelme nem éri el a kritikus – megélhetéshez szükséges – szintet, a jelentkező részvételét a program vezetése elutasíthatja.

Az elfogadható jövedelemi szint meghatározásánál a program célkitűzésének logikáját vesszük figyelembe, azaz a résztvevőknek rendelkezni kell legalább akkora jövedelemmel, amely lehetővé teszi a kitűzött vagyoni cél eléréséhez szükséges havi megtakarítást, ugyanakkor a jelentkező jövedelme nem teszi lehetővé, hogy a kitűzött vagyoni célt a kiegészítő támogatás nélkül is elérje.

Megtakarítási szándék

A programban való részvétel erős elkötelezettséget követel meg a jelentkezőktől a rendszeres és pontosan teljesített megtakarítások tekintetében.

Azok a jelentkezők, akiknek jelentkezését a program vezetése elfogadta, együttműködési megállapodást (résztvevői szerződést) írnak alá, amely a következőket tartalmazza:

  • az elérni kívánt vagyoni cél pontos megnevezése, annak bekerülési értékével (árával);
  • a havi megtakarítási összeget;
  • a megtakarítási időszak időtartamát.

Megtakarítási kapacitás

Az egyes jelentkező megtakarítási kapacitása az a havi összeg, amit:

  • a jelentkező vállal a megtakarítási cél elérésének érdekében;
  • nem haladja meg a jelentkező háztartásában egy főre eső (legális és nem bejelentett forrásból származó) havi jövedelmének 15%-át;
  • nem kisebb, mint a jelentkező háztartásában egy főre eső (legális és nem bejelentett forrásból származó) havi jövedelmének 5%-a.

A jövedelmet a jelentkezők önbevallása alapján határozzuk meg. A jövedelembe beleszámítanak:

  • minden munkabérből (vagy egyéb szerződés alapján végzett munkaviszonyból) származó rendszeres munkajövedelem;
  • minden, a háztartás valamely tagja által kapott rendszeres szociális juttatás (annak jogcímétől függetlenül);
  • minden alkalmi (legális vagy nem bejelentett) munkaviszonyból származó jövedelem (oly módon, hogy az éves becsült jövedelmet elosztják tizenkettővel);
  • minden vállalkozói tevékenységből származó jövedelem.

A jövedelemre vonatkozó információ csupán a megtakarítási kapacitás kiszámításához szükséges; azt az Autonómia Alapítvány nem adja ki harmadik félnek (csupán anonimizálva, értékelési céllal).

Abban az esetben, ha a bevallott jövedelem és háztartás vagyoni háttere közt észrevehető és jelentős különbség mutatkozik, a jelentkező részvételét a program vezetése elutasíthatja.

A kiegészítő támogatás kifizetésének menete

 

  1. A közreműködő pénzügyi szervezet (Völgység-Hegyhát Takarék) havonta tájékoztatja az Autonómia Alapítványt a résztvevők havi megtakarításairól, így az a teljesített egyéni megtakarítási programokról is értesítést szerez.
  2. A teljesített megtakarítások esetében az Autonómia Alapítvány ellenőrzi a kiegészítő támogatás kifizetésének kizáró okainak meglétét (hiánytalan és pontos befizetések), s ha nem találkizáró okot, intézkedik a kiegészítő támogatás kifizetéséről a Kedvezményezett bankszámlájára.
  3. A Kedvezményezett a kiegészítő támogatást csak a vele kötött Együttműködési megállapodásnak
    megfelelő vagyoni célnak megfelelően használhatja fel. Ezért beszerzi a beszerzéshez szükséges bizonylatot (adás-vételi szerződés, átutalásos számla), s azt bemutatja a banknak, ahol lemásolják azt és eljuttatják az Autonómia Alapítványnak. Ha az Autonómia Alapítvány a bizonylatot megfelelőnek találja, értesíti a bankot a kifizetés jóváhagyásáról, s az kifizeti a Kedvezményezett számára a támogatási összeget is.
  4. Célszerűbb a Kedveményezettek számára, ha eleve úgy kötik meg az Együttműködési megállapodást, hogy a kiegészítő támogatást az Autonómia Alapítvány közvetlenül a beszállítónak fizethesse ki.

A kiegészítő támogatás adómentessége

A Személyi Jövedelemadó Törvény I. kiegészítésének 3.2.1 és 3.2.2 pontjai alapján az Autonómia Alapítvány által nyújtott támogatás adómentes, az mentesül az SzJA fizetési kötelezettség alól.

Így a kiegészítő támogatásként kapott összeg a Kedvezményezettek (résztvevők) adóalapját nem emeli.

Egyéb szabályok

Jelentkezés és bírálat

  1. A programban való részvételre csak Bonyhádon, illetve a környező településeken állandó lakhellyel rendelkező, 18 év feletti magányszemélyeknek van lehetőségük.
    Egy háztartásból legfeljebb egy fő vehet részt a programban. (Vitás esetekben a korábban a program vezetése által elbírált résztvevői jelentkezés élvez előnyt.)
    A programban való részvételnek nem feltétele a folyamatos és szerződésen alapuló munkaviszony megléte, de azok a háztartások, ahol egy fő sem rendelkezik rendszeres, szerződésen alapuló munkaviszonnyal, kisebb eséllyel szerezhetik meg a részvételi jogosultságot.
    A részvétel feltétele a hiánytalanul és a tényeknek megfelelően kitöltött Jelentkezési adatlap.
  2. A Jelentkezési lapot az Autonómia Alapítványtól (területi munkatársaitól, vagy a budapesti irodától) kell igényelni. Az Autonómia Alapítvány a Jelentkezési lapot szükség esetén postán vagy elektromos formában bocsátja a jelentkezni kívánók rendelkezésére.
    A Jelentkezési lap kitöltéséhez területi munkatársaink (Boros Csaba és Jákovics Vilmos) személyesen nyújtanak segítséget.
    Helyi munkatársaink személyesen, otthonukban keresik fel a jelentkezőket és a kitöltési tanácsadás mellett tájékozódnak a kitűzött megtakarítási cél realitásáról és a jelentkező vagyoni körülményeiről.
  3. A kitöltött Jelentkezési lapokat területi munkatársainknakí kell eljuttatni. A Jelentkezési lapok, illetve helyi munkatársaink véleménye alapján a program vezetősége (az Autonómia Alapítvány által felkért munkatársak) döntenek az egyes jelentkezők kérelmének elfogadásáról vagy elutasításáról. A jelentkezésekről havonta egy alkalommal születik döntés. A jelentkezések elbírálásáról a jelentkezők a benyújtástól számított maximum 40 napon belül írásos értesítést kapnak.
    Az értesítés indoklást nem tartalmaz, azt pótlólag sem nyújt az Autonómia Alapítvány. A jelentkezés pozitív elbírálása esetén a résztvevőket megkérjük, hogy nyissanak bankszámlát (mindenképp új bankszámla nyitása szükséges) a Völgység-Hegyhát Takaréknál, ahol a program résztvevői számára kedvezményes bankszámlanyitási feltételeket biztosítanak.
    A bankszámlaszerződés másolatával a résztvevők felkeresik az Autonómia Alapítvány helyi munkatársait, akik elkészítik az Együttműködési megállapodásokat.
  4. Az Együttműködési megállapodás alapján a résztvevők elkezdik megtakarítási programjukat.
  5. A program szerves részét képezi egy képzési programelem is. Ennek keretében a résztvevőknek legalább három alkalmon részt kell venniük. Ezek a képzések maximum egy órásak, előadásból és néhány gyakorlati feladatból állnak.
  6. A résztvevők minden hónap 25. napjáig kell a bankszámlájukra befizetni a havi megtakarítás összegét. A Takarék következő hónap 10-ikéig tájékoztatja az Autonómia Alapítványt a korábbi hónap befizetéseiről. A hiányzó befizetések esetében az Autonómia Alapítvány felhívja a számlatulajdonos figyelmét, s a felhívással egyidejűleg életbe lép az elmaradó befizetések kezelésére vonatkozó szabályzat (ld. "Elmaradó befizetések esetében" részt).
  7. Abban az esetben, ha a résztvevő nem tartja be az Együttműködési megállapodásban foglaltakat, vagy nem teljesíti a rendszeres havi megtakarításokat, elveszíti jogosultságát a kiegészítő támogatás megszerzésére. Erről az Autonómia Alapítvány írásban tájékoztatja (csakúgy, mint a Takarékot). Ezt követően a saját megtakarításait szabadon felhesználhatja, de azok után kiegészítő támogatásra nem tarthat igényt.

Mi történik, ha valaki nem tesz eleget a megtakarítási kötelezettségének?

A vészhelyzeti eljárás

A résztvevőknek kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy nemcsak a havi megtakarítás teljesítése válik lehetetlenné, hanem szükségük volna azonnali pénzügyi segítségre. Ennek a szükséghelyzetnek a program lehetővé teszi a kezelését. A vészhelyzeti eljárás ugyanakkor annak reményében alkalmazható, hogy a résztvevő a későbbiekben ismét folytatja – és pótolja – a korábbi megtakarítási programot.

A vészhelyzeti eljárás szabályait a külön erre kidolgozott szabályzat tartalmazza.

Az elmaradó befizetés esetében

  1. Abban az esetben, ha a Takarék a résztvevők esetében elmaradt (vagy alulteljesített) megtakarításról ad információt, az Autonómia Alapítvány helyi munkatársa kapcsolatba lép az esedékes betét befizetését elmulasztó vagy annak összegénél kevesebbet a számlára befizető résztvevőkkel. Az esedékes összegnél rendszeresen kevesebbet befizető résztvevők a megtakarítási célt a megadott határidőn belül nem tudják teljesíteni. A megtakarításokat folytathatják, de ebben az esetben kiegészítő támogatásban már nem részesülnek.
  2. Az Autonómia Alapítvány a befizetés elmaradásáról írásban is tájékoztatja a résztvevőt. Amennyiben a résztvevő a problémát 30 napon belül nem orvosolja, újabb, 10 napos határidejű értesítést kap. Ha a hiányzó összeg a második határidőig sem kerül befizetésre, a résztvevő a kiegészítő támogatást elveszíti.
  3. Amennyiben egy résztvevő a határidőt követő hat hónap során nem teljesíti megtakarítási célját, a kiegészítő támogatás teljes összegét elveszíti. A betétbefizetések elmaradására illetve alulteljesítésére vonatkozó határérték a teljes megtakarítási időszak hosszától, a hiányzó összegtől
    és az elmaradt befizetések időtartamától függ.
  4. Az elfogadható (támogatás-megvonással nem járó) befizetési késés mértékének kiszámítása:
    A havonta elfogadható mértékű késés maximum havi három nap. Így egy egyéves megtakarítási
    periódus esetében maximum 36 nap késés fogadható el.
  5. A résztvevők maximum három elmulasztott befizetés tekintetében haladékot kérhetnek. A kérelmet a program irányítójának kell benyújtani jóváhagyás céljából. A jóváhagyott késedelmes befizetés esetében a résztvevő nem veszíti el jogosultságát a kiegészítő támogatásra, csupán a megtakarítási időszak hossza növekedik a halasztásoknak megfelelően.
  6. Erre az eljárásra egyebekben a szükséghelyzeti pénzfelvételre vonatkozó szabályok alkalmazandóak.

 

Colleagues

Partners

  • Szakmai partner - Bonyhádi Független Roma Szervezet
  • Pénzügyi partner - Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet

Financers

  • Open Society Institute